Uherkovich Ákos: A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 6., 1992)

Varga András: A Béda-Karapcsa Tájvédelmi Körzet Mollusca faunája • The mollusc fauna of the Béda-Karapancsa landscape protection area, South Hungary.

a Sympetrum vulgatum, egyaránt 7-7 lelőhellyel. Ezzel szemben állnak azok a fajok, melyeket a területnek csupán 1 pontjáról ismerünk (Chalcolestes viridis, Anaciaeschna isosceles, Anaxparthenope, Libellula fúlva, Crocothemis servilia, Sympetrum depressiusculum, Sympetrum flaveolum). Dévai György a magyarországi szitakötők chorológiai vizsgálata során megállapította (DÉVAI 1976), hogy a hazai szitakötő faunában a holomediterrán, a pontmediterrán és a nyugat-szibíriai faunaelemek dominálnak. Jelentősek még a szibériai és a ponto-kaspi faunaelemek. A Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet faunájában is uralkodóak a pontomediterrán és a holomediterrán faunaelemek, a nyugat-szibíriaiak száma viszont csekély. A jelentős eltérést pl. az alábbi fajok hiánya okozza: Aeshna grandis, Aeshna viridis, Cordulia aeneaturfosa, Somatochlora metallica, Sympetrum pedemontanum stb. A tájvédelmi körzet szitakötőinek faunaelem-csoportok szerinti összetételét kördiagram is személteti (4. ábra). A táblázat arról is tájékoztat, hogy az egyes gyűjtőhelyekről hány fajt ismertünk meg. Ebből a szempontból első helyen áll a Kölkedi-nagyrét (17 faj), ezt követi az ÓDuna (15 faj), majd Erdőfű és Karapancsa, egyaránt 12-12 fajjal. A legkisebb az érték a Ferenc-csatorna esetében (2 faj), ez azonban nyilvánvalóan a gyűjtések hiányával magyarázható. A tájvédelmi körzet megismert szitakötő faunája kimondott ritkaságot nem tartalmaz. A mindenfelé gyakori fajok mellett csupán viszonylag ritkábbakat említhetünk, mint amilyen az Anaxparthenope, a Chalcolestes viridis és a Gomphusflavipes. Az utóbbi csak lárva és lárvabőr (exuvium) állapotban. Természetvédelem Jóllehet Európa több országában valamennyi szitakötő törvényes védelmet élvez, nálunk még nincsenek hivatalosan védett fajok. Elkészült ugyan egy javaslat a természetvédelmi hatóság részére, mely a szakemberek szerint védendő fajok jegyzékét tartalmazza, ennek jóváhagyása azonban még nem történt meg. Pedig a szitakötők lárvái amellett, hogy fontos haltáplálékul szolgálnak, más gerinctelenek mellett kitűnő indikátor szervezetek, melyek segítségével következtetni lehet a tenyészőhely vízminőségére. Ennek megfelelően nagy a természetvédelmi jelentőségük is. A fajok védelme önmagába véve azonban a szitakötők esetében sem megoldás. Az igazán hatékony védelmet csak az élőhelyül szolgáló vizek fenntartása és tisztaságuk megőrzése jelentheti. Ebből egyértelműen következik a tennivaló. Megfelelő vízgazdálkodás kialakításával biztosítani kell a tájvédelmi körzet jelentősebb álló és folyóvizeinek fenntartását és hatékony intézkedésekkel el kell érni a vizek tisztaságának megőrzését, illetőleg lehetőség szerinti javítását. 59