Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)
vonhatók össze. Az ú.n. száraz szubasszociációcsoport 5 erdőtípust foglal magába,' a száraz Melica, a félszáraz Carex pilosa, az üdes Asperula, az üde acidoklin Pestuca drymeia és a félszáraz acidofil Lunula albida tipusokat. A nedves szubasszociációcsoportba ezzel szemben két típust sorolunk, az üde-félnedves Oxalis és a félnedves Aegopodium típusokat. Ez utóbbiak igeri közel állnak egymáshoz ökodogiai és faji összetétel szempontjából is. Hasonlóan nagy megegyezést mutat egymással a Carex pilosa, Asperula és Festuca drymeia típus is. A száraz szubasszociációcsoport típusai a szárazabb, domború felszíni formákon, fennsikokon, dombhátakon és gerincéleken, ritkábban gyengén homorú felszíneken alakulnak ki, az agyagbemosódásos barna erdei talajok valamelyik változatán. Számos közös növényfaj jellemzi, mint: Pinus silvestris, Quercus cerris, Qu.petraea, Rosa arvensis, Cephalanthera longifolia, Convallaria majális, Pragaria vesca, Hieracium racemosum, Melittis grandiflora, Piatanthera bifolia stb. a/ Száraz acidofil perjeszittyós bükkös - luzuletosum albidae -. Ezt a típust egyetlen kis állomány képviseli a Zselicben, Lipótfa mellett, meredek északnyugati letörésen. Talaja podzolosodó, agyagbemosódásos barna erdei talaj, mely az eróziónak erősen kitett, s ezért az állományt - helyesen véderdőként kezelik. Lombkoronaszintjében a bükkhöz kocsánytalan tölgy, nyír és rezgőnyár elegyedik. Valódi cserjeszintje nincs, és a fajszegény gyep sem záródik a meredek lejtőn. Benne a Luzula albida mellett Hieracium silvaticum, H.maculatum, Luzula forsteri, és Veronica officinalis gyakoribbak. A típusnak a táj erdőművelése szempontjából gyakorlati jelentősége nincs. b/ Száraz egyvirágá gyöngyperjés ezüsthársas bükkös - melicetosum uniflorae A bükkös övben száraz tetőkön és a meredekebb lejtők felső harmadában, leggyakrabban keleti kitettségben megjelenő erdőtípus. Állományai rendesen nem nagy kitérjedésűek és gyakran nem is különülnek el élesen a bükksásos típustól. Területünkön a legszárazabb talajú bükkös erdőtípus. Talaja löszön kialakult 100-150 cm mély termőrétegű', agyagbemosódásos barna erdei talaj. Az A., szint erősen humuszos, alatta vastagabb /20-25 cm/ fakó szinű A,, szint következik, melynek hidrolitos aciditása jelentős /pH:-4,4/, és meglehetősen széles átmenettel megy át a vályogosodó B-szintbe.' A talaj víz- és levegőgazdálkodása jó. Ez az erdőtípus élesen elüt a Középhegység sekély rendzina- és barnaföldjein élő Melica-s bükkösöktől és azokkal nem tekinthető azonosnak. Növényzet; Elegyes lombkoronaszintu állományok, melyekben tekintélyes szerepe jut az ezüsthársnak, csernek, és kocsánytalan tölgynek, melyek öszszefüggő felső szintet is alkothatnak a szálanként elegyedő erdeifenyővel együtt. Az elegyfák aránya elérheti a 30-40 $-ot is. Az árnyékszintet a bükk alkotja, mellette kismértékben gyertyán és cseresznye is helyet kaphat. Cserjeszintje gyengén vagy közepesen fejlett, a koronaszintet alkotó fák djulatán kívül állandó benne a virágos kőris, hegyi szil és mezei juhar is. Gyepszintjében az egyvirágá gyöngyper je uralkodik, de szálanként vagy foltonként Carex pilosa és Asperula odorata is rendszeresen előfordulhat. Differenciális fajai fény- és melegkedvelő elemek, főleg a tölgyes erdők fajai, mint Cornus mas, Bromus benekeni, Hypericum hirsutum, Lathyrus niger, Symphytum tuberosum ssp. nodosum stb. Itt legtömegesebb a Lathyrus venetus es a Luzula forsteri előfordulása is, míg 87
