Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)

A Helleboro-Carpinetum praeillyricum a Dél-Dunántúl két jellegzetes pannon tájának, a Zselicnek és részben a külső-somogyi dombvidéknek a gyertyános-tölgyeseit foglalja magába. Jól tükrözi az egész növénytársulás átmeneti jellegét, pannon, illír, meosiai vonásokat egyesítve magában. A zalai gyertyános-tölgyesektől számos fajjal elválik, mint Potentilla micrantha, Ruscus aculeatus, Tilia argentea stb. A társulás a Zselic nagy részén övet alkot, különösen az északi, keleti és déli részeken, de ezenkívül előfordul a bükkösövben is, extrazonálisan; a száraz, exponált gerinceken /itt gyakran gyertyán nélkül/, és azonálisan a nyirkos, fagyzugos völgyalji termőhelyeken. Növényzet; A zselici gyertyános-tölgyesek erősen elegyes koronaszintű erdők. Uralkodó lehet a gyertyán, a valódi kocsánytalan tölgy /Quercus petraea ssp. petraea/ és az ezüsthárs, de mellettük magas állandósági értékkel fordul elő a bükk, a cser, és a cseresznye is,.mely itt is jellemző a gyertyános-tölgyesekre. Rajtuk kívül jelentős fafaj még az erdei fenyő, mely azonban az egykorinál ma jóval alárendeltebb szerepet játszik. A fák koronája rendesen két, olykor három szintet alkot. A biológiai felsőmagasságot az erdeifenyő éri el, alatta összefüggőbb szintet alkot a kocsánytalan és csertölgy, míg az alsó, alászorult szintben a gyertyán és ezüsthárs uralkodik, bár gyakran előfordul, hogy az ezüsthárs felnő a felsőbb szintbe a tölgyek mellé és a gyertyán egyedül'marad az árnytűrő szintben. A cserjeszint viszonylag fejlett, benne á lombkoronaszintet alkotó fajok közül elsősorban az ezüsthárs és a gyertyán gyakori. Mellettük a virágos kőris, a mezei juhar, a fagyai, a bibircses kecskerágó, a veresgyűrű som, az alsóbb, szintben a mezei rózsa /Rosa arvensis/ fordul elő nagyobb állandósággal. A gyepszintben találjuk a társulás legtöbb jellemző növényfajtát. Ilyen a Helleborus dumetorum, Potentilla micrantha, Ranunculus auricomus, Scilla bifolia és a ritka Erythronium dens-canis. Ugyancsak ebben a társulásban fordul elő elterjedésének keleti határán a Cyclamen purpurascens. A Fagion illyricum jellemző fajkombinációjából a Primula vulgaris, Knautia drymeia, és Ruscus aculeatus itt jutnak jelentősebb szerephez, míg a bükkösökre jellemző Dentaria enneaphylla, Ruscus hypoglossum és Vicia oroboides csak egy-egy típusban jelennek meg, az egész társulásban való előfordulásuk csak esetleges. Állandó fajai /K:V-IV/: Carpinus betulus V, Quercus petraea V, Fagus silvatica IV, Tilia argentea IV, Ligustrum vulgare IV, Anemone ranunculoides IV, A.nemorosa V, Asarum europaeum V, Lathyrus vernus IV, L.venetus V, Hedera helix V, Sanicula europaea IV, Asperula odorata V, Mercurialis perennis IV, Euphorbia amygdaloides V, Lamium galeobdolon IV, Dentaria bulbifera ?, Stellaria holostea IV, Polygonatum multiflórum IV, Ruscus aculeatus IV, Carex silvatica IV. A terület asszociációinak elkülönítésében legnehezebb kérdés a gyertyános tölgyesek és bükkösök szétválasztása. A gyertyános-tölgyesek ugyanis az esetek kétharmad részében bükkel elegyes állományok olykor jelentős borítású bükkelőfordulással. Ugyanekkor a bükkösök - szubmontán bükkös erdők lévén - gyakran gyertyánnal és tölggyel elegyesek. A felújítások és nevelővágások elhanyagolása vagy helytelen végrehajtása a lombkorona összetételét annyira megváltoztathatja, hogy ez már nem lehet többé kiindulási alap a társulás megállapítása, identifikálása szempontjából. Ilyenkor jó szolgálatot tesznek azok a - cönológiailag nem jelentősebb - növényfajok, melyek a területen alkalmasak a 74