Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)

Ez az idő az alpin és alpin-balkáni elemek bevándorlásának ideje /Cyclamen purpurascens, Vicia oroboides, Anemone trifolia/. A bükkösök valószínűleg gazdagabbak voltak illír fajokban, mint ma, Hacquetia, Epi'medium alpinum, Dentaria trifolia is előfordulhattak. A Bükk IIrkorban /szubatlantikus/ szárazabbá lesz az éghajlat, s a bükkösök teret engednek a gyertyános-tölgyes ás tölgyes erdőknek, melyekbe nyugatról fokozatosan benyomul az erdei fenyő. A déli származású elemek egy része is visszahúzódik a Balkán felé. Kialakul a mai természetes vegetációnak, megfelelő növénytakaró. A Zselic kultúr- és erdőtörténete a történelmi időkben Arinak ellenére, hogy a történelmi idők kezdetén a Zselic még ősi erdővadon volt, a berki patakok széles völgyeibe már korán benyomult az ősember az erdők közé. Minthogy követ sehol sem talált, eszközeit agyagból és csontból készitette. Tíz kőkori települést ismerünk, köztük több földvárat /Szálacska, Visnye/, melyek a bronzkorban is lakottak voltak. Ezt igazolják a domboldalak földváraiból származó leletek mellett az értékes lipótfai, kisasszondi és főként a gazdag simonfai kincsleletek. A népvándorlás eléggé elkerülte az erdős Zselicet, egyedül Hedrehelyről tudjuk, hogy kelta település volt. A római időkből semmi emlékünk nincs. A honfoglalás magyarsága sem telepedett az erdőborította tájra, s a m.egszállatlan területen terjedelmes egyházi és magánbirtokokat adományozott a király. Ezek közül legrégebbib az 1068-an alapitott bencésrendi Szent Jakab apátság /Abatia Sancti Jacobi de Silisio/ a mai Kapósszentjakab felett. Felszentelésén maga Salamon'király is jelen volt. A monostor erős téglaépitmény volt, szép freskókkal, de 1776-ban már romokban hevert, csak a bástyafalak álltak még, s ezek romjai ma is láthatók. A Zselic névvel először I.László király adomanylevelében találkozunk. Ekkor az apátságnak már "30 kanászháza van az erdőségben". Albeus XIII.századbeli birtokjegyzéke pedig azt írja, hogy az apátságnak 10 kanászfaluja van a zselici erdőségben, mintegy 300 háznéppel: Márcadou /Márcadó-puszta/, Zyrunke /Szerenke/, Szerenteluky /Szerentelke./, Kurche /Dercze/, Vallusfey /Vállusfej/, Kyrokcl /Nyírakol/, Szentlászló, Bozais falva /Bőszénfa/ és Karán. A kanászok kétházanként egy kövér disznót, 600 akó gabonát, hordédongát, 60 keoskebőrt, bárányt és méhtizedet tartoztak fizetni, valamint hordókat és szekereket készíteni. Figyelemreméltó botanikai szempontból a méhtized az u.n.marcadó - mely helységnévvé is vált - mert ez félreérthetetlen bizonyítéka annak, hogy az ezüsthárs, mint természetes elegyfa már az akkori, ősállapotban lévő erdőkben is nagy szerepet játszott. A vándorméhészek manapság is előszeretettel keresik fel hársvirágzás idején a Zselicet, melynek ezüsthársas erdei az ország legjobb méhlegelői közé tartoznak. A települések sokasodása természetesen együtt járt az erdők kitermelésével. A pannonhalmi apátság 1220-ban külön erre a célra szlávokat - valószínűleg tó tokát - telepített a Zselicbe. Településeik Rupul falu - a mai Ropoly-puszta helyén л Ropolyi-erdőben - 300 háznéppel és űedna - a mai Denna-puszta helyén a Dennai-erdőben - 4o háznéppel. Másutt is telepedhettek meg tótok, amire Tótfalu és Tótváros helységnevek neveiből következtethetünk. 18