Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)

sítő Almás-patak, a dombvidék legbővebbvizü patakja, mely Szigetvárnál lép ki a síkra, ahol a Fekete-víz gyűjti egybe vizeiket és csak Siklós alatt torkollik a Drávába. A Zselic története A terület földtani kialakulása és története A Zselic és általánosságban a Dunántúli-dombvidékek geológiai és

4 ősföldrajzi történetéről sok tekintetben csak vázlatos képet alkothatunk. Különösen vonatkozik ez a paleozoikumra, melyből országos viszonylatban is csupán elenyésző számú természeti emlék maradt fenn, s ezek alapján a terület természeti földrajzi képét megrajzolni nem lehet. Valószinű, hogy a devon és alsó-karbon időszakában fokozatosan visszahúzódó tenger borítja a tájat, mely a felső karbonban bekövetkező variszkuszi hegységképződés során kiemelkedik és szárazulattá lesz. Feltehetően meleg trópusi éghajlat uralkodott ekkor, mely az aerális erózió kifejlődésének kedvezett. A perm időszak folyamán valamivel .szárzabbá vált az éghajlat, kb. a mai monszun- vagy szavannaerdők övének megfelelően. A közép-európai permből több helyről kimutatott sivatagi éghajlat nálunk hiányzott /v.o. BULLA I962./, A permi rétegek eróziós települése, folyóvízi keresztrétegeződése, a vörös homokkő latérites jellege és számos kőszénzsinóros, mocsaras-lagunás üledék a sivataginál jóval nedvesebb éghajlatra utal. A Balatonfelvidékről és a Mecsekből származó növényleletek - Ulmannites rhodeanus és Voltzia hungarica kovásodott törzsei és tobozpikkelyei, továbbá Carpolithes geinitzi, Schizolepsis permensis maradványai - magvaspáfrány aljnövényzetü ősfenycerdőkre engednek következtetni. A mezozoikumban az ország területének nagy részét ismét tenger borítja, mely a triászkori transzgreszióval kezdődik s tovább fokozódik a jura időszakában. A tengerből azonban kiemelkednek szigetként a variszcidák kristályos tömbjei. Ilyen ókori kristályos kőzetekből álló hegység emelkedett a Bakony és Mecsek között, a mai Somogy-Tolnai dombvidék - igy a Zselic - helyén is, és több mint 200 millió éven keresztül szárazulatként állta a tektonikus változások hosszú sorát és a trópusi klíma lepusztító tevékenységét, egészen a miocén közepéig. Bulla igen találóan írja könyvében, hogy Magyarország ősföldrajzi fejlődésében a geomorfológiai inverzió jelensége jellemző. Mai hegyvidékeink helyén u.i. a mezozoikumban még tengerfenék volt, dombvidékeink és medencéink helyén pedig magashegységek emelkedtek. , A krétában bekövetkező alpida tektogenezist nálunk élénk vulkánosság kisérte, melynek termékeiként a Mecsekben, valamint a Zselic és a Tolnai dombvidék területén trachydolerit és fonolit került a felszínre, /v.o. KISS János térképét in BULLA 1962/ A kréta végére már csaknem az egész ország területe kiemelkedett és szárazulattá lett. A Dél-Dunántúl a harmadidőszak első felében egyhuzamban szárazföld maradt, melyet az akkor uralkodó trópusi éghajlat alatt jellemző tönkösödési és denudációs lepusztulási folyamatok alakitottak /v.o. Szentes ősföldrajzi térképeit in BULLA I.e./. Ez a kép lényegében csak a középső miocén helvéciai szakaszában változik meg, amikor az egész Dél-Dunántúl tenger alá került. Ez a tenger sekély, parti jellegű volt, a Zselic és a Mecsek több pontja is szigetként kiemelkedett belőle. 13