Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)

gye Kisasszondtd Dombóvárig, keleten a Budapest-Pécs vasútvonal dombóvár-szentlőrinci szakasza Bükkösdig, délen a Bükkösd-Szigetvár-Lad vonal, végül nyugaton a Kisasszond-Kadarkut-Szigetvár-i országút. E vonalak által körülzárt területet tekinthetjük tehát tágabb /természeti földrajzi és növényföldrajzi/ értelemben a Zselicnek, melyet BULLA a Dunántúli Dombság egyik önálló geomorfológiai körzetének tekint *, s mely a Völgységgel és a Hegyháttal egységes természeti tájat alkot. A Zselic jelenlegi felszíne A dombvidék főtömegét pannonkori üledékek épitik fel. A pleisztocénban erre lösz rakódott, mely akkor valószínűleg összefüggően borította be a harmadkori rétegeket. Később a dombvidék belső részein a lösz leerod álódott és csak az alacsonyabb perifériális dombokon maradt meg. A Kapós völgyében többhelyütt pleisztocén homok foglalja el a lösz helyét, s a'belőle felépült, sajátságosan barázdált, lankás dombok morfológiailag is élesen elütnek a löszdombok meredek eróziós formáitól. A dombvidék belsejében a pannon rétegek között, homokkőpadok is akadnak, /pl. Вес, Hárságy, Kisfalud, Gálosfa, Kercseliget stb. környákén/, míg a délkeleti részen, a Mecsek szomszédságában - Bükkösd, Korpád, Dinnyeberki környékén - kis foltokben gránit is felszínre bukkan. A dombhátak átlagos magassága 220-270 m közt változik, nyugaton a Ropoly /278 m/, keleten a Hollófészek /357 m/ jelentik a legmagasabb pontokat. Nyugat felől megközelítve a Zselicet, alig emelkedik ki a Belső-Somogyi homokvidék 180-200 m-es szintjéből, mégis a dombvidék belsejében uralkodó jelentős reliefenergia hegyvidéki jelleget kölcsönöz a tájnak. A területen évente lehulló bőséges csapadék s a patakok vize, mély völgyhálózatot vágott a pannon agyag képlékeny rétegeibe, suvadásos, korróziós és talajeróziós domborzati formák nagy gazdagságát hozva létre. A dombhátak szélesek, laposak, a belőlük kiinduló oldalgerincek is csaknem azonos magasságúak, minek következtében a kilátási és tájékozódási viszonyok,kedvezőtlenek. Kitettség szempontjából a nyugati és keleti lejtők uralkodnak. A völgyek ezzel szemben szűkek, meredekfalúak, mélyek. A völgytalpak átlagos magassági szintje 140-160 m. A patakok jellemző vonása, hogy az első 2-3 km-en 50 m-t esnek, majd a hirtelen kiszélesedő völgyekben a további 15-20 km-en alig 20-30 m-nyi szintkülönbség áll rendelkezésükre. A terület vízviszonyait a következőkben foglalhatjuk össze. 14-0 forrás működik a dombvidéken és vizüket 7 patak gyűjti össze. A terület fő vízválasztója nyugat-keleti irányban fut végig a Kadarkuttól a Széplaki,- Kardosfai, Ropolyi tetőn, valamint a Szenttamási magaslaton át a Tótvárosi hegyig.Az ettől a vonaltd északra eredő patakok a Kaposvölgyében adják le vizüket, mig a délre eredő vízfolyások már a Dráva vízgyűjtő területéhez tartoznak. A Kapósba 4 patak viszi a terület vizeit, a Dennai erdőben eredő Vizárok, a Ropolyi-völgy vizeit szállitó Berki-patak, továbbá egy rövidebb vízfolyás, mely Simonfa felett a Pölöskei erdőben ered, és végül a. legnagyobb а Сserényfai-patak, vagy Surján, mely a Ropoly-erdő fennsíkjáról keletnek indulva Bőszénfánál kanyarodik északnak és Taszárnál szakad a Kapósba. Célirányba 3 patak fut, a Kadarkútnál eredő Határpatak, a Kardosfa alatt eredő Márcadéi-árok és a több kisebb patakot egye# Jelen munka elsősorban a szűkebb értelemben vett /v.o.Babos 1954/ Zselic erdőinek feldolgozását tartalmazza és csak tájékozódó jellegű vizsgálatokat végeztem az u.n. Hegyhátban, mivel e terület erdeit a Mecsek növénytársulásival együtt HORVÁT A. Olivér kandidátus kutatta. 11