Borhidi Attila: A Zselic erdei (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 4., 1984)

zselici erdeifenyők tobozait a széles umbo és erőteljesen fejlett apophysis, valamint MÁRKUS megfigyelése szerint /ex verbis/ a kéreg pikkelyeinek sajátosan nagy és feltűnően fényes lapjai jellemzik. Bár egyes feljegyzések és a területen lakó idősebb emberek elbeszélései arra utaDnak, hogy a Zselicben nagy összefüggő fenyvesek voltak, a valóság az, hogy a területen természetes állapotú elegyetlen fenyvesek nem voltak. Az erdők eredeti állapotukban is elegyes összetételiek voltak - Silvas habet exiguas varus 1 ignis ex Pinis, Populosis e-t Fagis mixtas - olvashatjuk az 1714es összeírásban, és ugyanez derül ki KITAIBEL naplóiból is. Az erdeifenyő mindig a bükkösök és gyertyános-tölgyesek felső szintjét alkotó elegyfa volt, és ahol még megvan, ma is így szerepel. Az erdeifenyő kiválóan telepíthető a ligeterdők kivételével bármelyik bükkös vagy gyertyános-tölgyes erdőtípusba, ezek közül is különösen alkalmas termőhelyek számára a száraz szubasszociációcsoport erdőtípusai. Ugyancsak erdeifenyő, bükk és tölgy elegyével telepítendők alá és újítandók fel mesterségesen a területen előforduló túltartott akácosok, valamint a vágásérett gyertyánosok, cseresek, dombháti kocsányos tölgyesek és a rontott sarjerdők. A természetesen felújítandó bükkös és gyertyános-tölgyes állományok 20 Jí-a legalább fenyővel is alátelepítendők és az újulat hiánya is erdeifenyővel pótlandó. Az erdeifenyőt mindig lombosfával elegyesen telepítsük. Leghelyesebb bükk és tölgy, valamint ezüsthárs elegyével, ha azonban a termőhely a bükk számára kedvezőtlen, gyertyánt és több ezüsthársat vigyünk az állományba. A csak erdei fenyőből és kocsánytalan tölgyből álló elegyes állományok nem kedvezőek, mert ezek egyik faj növekedését és ágtiszta fejlődését sem biztosítják. Az erdeifenyő mellett mindig egy nagy alomprodukciójú árnyéktűrő lombosfának kell lennie, ellenkező esetben a talaj gyorsan leromlik, elsavanyodik és tápanyagtartalma lecsökken. Erre a folyamatra az aljnövényzet változásai is figyelmeztetnek, megjelennek ugyanis az elegyetlen fenyvesek acidofil növényei, mint Dryopteris dilatata, Pyrola-fajok, Leucobryum glaucum, Polytrichum strictum stb., mint azt a Dennai-erdő fenyveseiben és tölgyelegyes fenyveseiben is láthatjuk. Megfelelő termőhelyen az erdeifenyő magassági növekedése igen jó. A legkiválóbb törzsek még a zalai példányokkal is versenyképesek. Magam Szentbalázson 120 év körüli 36 m magas 86 cm törzsátmérőjű erdeifenyőt láttam, de a Kecskeháti erdőben és a Vörösalmai bükkösök irtásaiban meghagyott példányok sem maradnak el mögötte. A 20-30-as években a ropolyi bükkösök véghasználatakor 40 nies törzsek is vágásra kerültek. A fenyő mint épület- és bányafa, valamint deszka alapanyag változatlanul hiánycikk, amelyből behozatalra szorulunk. Ezért azokon a tájakon, ahol jó minőségű erdeifenyő nevelhető - és a Zselic ilyen feltétlenül a tenyésztendő főfanemek közé kell sorolnunk és hozamának növelését mennyiségileg és minőségileg egyaránt minden művelési eszközzel elő kell segítenünk. Ezüsthárs /Tilia argentea/ A hársak mind a jelenlegi, mind a távlati értéksorrendben megelőzik a tölgyet és gyertyánt. Az ezüsthárs pedig valamennyi hárs között a legjobb hozamú és legértékesebb fajú, sőt a zselici ezüsthársak egyben a legkiválóbb minőségűek országos viszonylatban is. Fája kitűnően alkalmas hámozási anyagnak 112