Uherkovich Ákos: A Barcsi borókás élővilága II. (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 2., 1981)

Marián M.: A Barcsi borókás kétéltű- és hüllő-faunája (Amphibia, Reptilia). - Amphibia and Reptilia fauna of Juniper Woodland of Barcs, Hungary

A Viperafélék jeles képviselőjének, a boszniai keresztes viperának (Vipera berus bosniensis BOETTGER) kisebb populáciája él BelsS-Somogyban, a Baláta ősláp környékén (MARIÁN 1957, DELY 1978). Annél feltűnőbb, hogy területünkön, amelynek ökológiai viszonyai a Balátáéhoz hasonlóak, és attól mindössze kb. 45 km-re fekszik, nem fordul elő. (RADOVANOVIĈ /l95l/ a tájvédelmi körzettől délről illetve délnyugatról szomszédos Horvátországból és Szlavóniából közli a boszniai keresztes vipera jelenlétét.) Hiányát a területről való kipusztulásával lehet talán magyarázni. A Colubridae famíliához tartozó erdei sikló (Elaphe longissima LAXJR.) esetleg előkerülhet az itteni laza állományú erdőkből. A faunaképet áttekintve látható, hogy a Barcsi borókásban túlnyomó többségben nagy elterjedésü, eurytop fajok élnek. Csak két faj, a hazánkban szórványos populációkélő ásóbéka és mocsári teknős korlátozott előfordulású faj. A hosszúlábú mocsári békát - amelyet a síksági mocsarakhoz kötött állatnak minősítettünk - nem soroltam a stenotop fajok közé, miután SOCHUREK (1959) leirta a Lajta-hegységből, mi pedig e hegység magyarországi nyúlványán gyűjtöttük (MARIÁN - TRASER 1978). A kétéltűek között számarányánál fogva a vöröshasú unka és a kecskebéka, a hüllők között a zöld gyik és a vízisikló az uralkodó faj. A terület szélsőségesen sokféle környezeti adottságainak következménye, hogy a domináló fajok között épp úgy találunk vizhez kötötteket (vöröshasú unka, kecskebéka, vízisikló), mint száraz biotópban élőt ( zöld gyik). A zöld gyik feltűnően erős populációja a borókás előretörésével magyarázható. A psuztai ősgyep nagymennyiségű rovartáplálékot, a borókacserjék kitűnő védelmet biztosítanak e gyikfajnak. Záró következtetések A kialakult faunakép alapján hasonlítsuk össze a Barcsi borókás tájvédelmi körzet herpetofáunáját más homokos területek kétéltü-hüllő világával; (1. táblázat.) Néhány érdekes megállapítást tehetünk. Herpetofaunánk összetétele szinte egyezik a hasonló ökológiai adottságú és ugyancsak Belső-Somogyban fekvő Baláta ősláp faunájával (MARIÁN 1957). A különbséget csak az ott előforduló Viperus berus bosniensis jelenti. Feltételezzük, hogy a keresztes vipera vagy annak balkáni alfaja egykor területünkön is élt, de antropogén hatásra kipusztult. (Mint ahogy - emberi beavatkozás következtében - az utolsó évtizedben a Baláta környékén is erősen visszaesett az állománya.) A Bakony hegység északnyugati lábánál fekvő fenyőfői ősfenyves talaja, Beiső-Somogyéhoz hasonlóan nem karbonátos homok (MARIÁN M. - MARIÁN O. 1980). Herpet-ofaunéja hasonlít ugyan területünkéhez, de jóval szegényesebb, amit gyengébb vizellátottségával -és a fenyőerdők túlsúlyával magyarázhatunk. Végül, ha összehasonlítást végzünk az Alföldön, meszes homoktalajon keletkezett Kunfehértó (szikes tó) és erdős környéke amphibia és reptiliá világával (MARIÁN 1968), azt tapasztaljuk, hogy szintén van hasonlóság a két herpetofauna összetétele között. Ott azonban feltűnő a pontuszi eredetű homoki gyik (Lacerta t. taurica PALLAS) megjelenése. A tájvédelmi körzet anyag-energia forgalmában, táplálék-hálózatában az amphibiák-reptiliák fontos feladatot töltenek be. Trofizmusuk alapján mind karnivor fajoknak minősülnek. Többségük olyan szekundér konzumens faj, amely a féreg, ízeltlábú, puhatestű állomány pusztításával a terület biológiai egyensúlyának fenntartásában vesz részt. Néhány fáj azonban, mint tercier konzumens, a kétéltűek fogyasztásával magában a h erpetofaunában játszik regulációs szerepet (mocsári teknős, vízisikló, részben a kecskebéka), vagy a hüllő állományt ritkítja (rézsikló). 185