Uherkovich Ákos: A Barcsi ősborókás élővilága I. (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 1., 1978)

ELŐSZÓ Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1975-ben nyilvánította védetté a DarányBarcs között elterülő s néhány más község közigazgatási területét is részben magába foglaló területet. A Barcsi Ösborókás Tájvédelmi Körzet mintegy 3000 hektárnyi, országosan is az egyik legérdekesebb és legsajátosabb tája korábban mind a nagyközönség, mind a kutatók körében szinte ismeretlen volt. Igaz, hogy már évtizedekkel ezelőtt is megjelent róla egy-egy kisebb tudósítás, élővilágának sajátosságai is feltűntek az oda eljutó kutatóknak, rendszeres feltárása mégis az utóbbi évekig váratott magára. A védetté nyilvánítás óta viszont kezd széles körben ismertté válni. A Kaposvári Állami Erdőrendezőség - mely a terület kezelője - példás gyorsasággal pihenőhelyeket alakított ki, erdei tornapályát hozott létre. A kutatások segítése érdekében pedig megvásárolták az Államvasutak tulajdonában volt vasúti őrházat (az ún. „Kuti-őrházat"), és azt rendbetéve, berendezve a kutatók rendelkezésére bocsátották. A Janus Pannonius Múzeum - számos külső kutató meghívásával - 1975-ben indította el ,,A Mecsek és környéke természeti képe" természettudományos kutatóprogramot. E program célja az, hogy a Dél-Dunántúl legjellegzetesebb területeit minél sokoldalúbban feltárja. Kutatásaink során kiemelten kezeltük a természetvédelmi területeket, s ezeken belül is a Barcsi Ősborókást. Az itt folyó terepmunkákat a tájvédelmi körzet vezetője, Szabó Imre kezdettől fogva támogatta, ezért neki és munkatársainak ez úton is köszönetünket fejezzük ki. Már az elmúlt három év során olyan jelentős mennyiségű anyag gyűlt össze, hogy ezek közzététele az érdeklődők és a tudományos világ számára időszerűvé vált. Az eddigi eredmények közzététele nyilván további segítséget ad majd a területen folyó munkák folytatásához. Ez úton fejezzük ki köszönetünket azoknak, akik anyagi támogatásukkal elősegítették munkánk kiadását: dr. Németh Jenő tanácselnöknek (Barcs, Nagyközségi Tanács) és Honfi István megyei múzeumigazgatónak (Somogy megyei Múzeumok Igazgatósága). A Pécsi Szikra Nyomda pedig fogadja köszönetünket a kötet gondos kivitelezéséért. A terület feltárása még korántsem befejezett. Bízunk abban, hogy az elkövetkező évek során munkaközösségünk folytatni tudja eredményes gyűjtő-feldolgozó munkáját, és újabb eredményeink közkinccsé válhatnak. Pécs, ig-78 májusában , A szerkesztő