Ábrahám Levente (szerk.): Válogatott tanulmányok XVII. - Natura Somogyiensis 33. / Miscellanea 17. (Kaposvár, 2019)
Fazekas I.: Magyar Eupitheciini tanulmányok 10. Az Eupithecia linariata fajcsoport határozója, bionómiája és elterjedése Magyarországon (Lepidoptera: Geometridae)
48 Natura Somogyiensis A magyarországi irodalmi adatok közül csupán néhány ún. E. pulchellata fajnak határozott bizonyító példányt sikerült megtalálni (pl. in coll. MTM, Budapest): „Gén. prep. No. 11.319$ Dr. A. Vojnits Budapest TTM E. pulchellata Steph.”). Véleményem szerint azok téves határozások főleg az Eupithecia pyreneata vagy az E. linariata fajjal azonosak. Éppen ezért a magyarországi faunisztikai munkákban közölt fajneveket csak kritikával szabad elfogadni. Az E. pulchellata fő tápnövénye a Digitalis purpurea. A növény Marokkótól Nyugat- Európán át egészen Norvégiáig honos, Németországban eléri a Vogézek, a Fekete-erdő és a Flarz-hegység vidékét. Leginkább a hegyi erdők és az erdőírtások jellegzetes faja. Dísz- és gyógynövényként a Föld számos pontján jelen van (pl. É-Amerika, Uj-Zéland stb.), sőt az USA keleti partvidékén már inváziós fajnak tekintik. Egyes megfigyelések szerint Európa számos földrajzi területén a Digitalis grandiflora fajjal vikariál. A Digitalis purpurea megtelepedését a Kőszegi-hegységből, a Dráva mentéről, illetve a Bükkaljáról jelezték (vö. Készéi & Balogh 2012). Nem kizárt, hogy az Eupithecia pulchellata közép-, kelet-európai, balkáni és kis-ázsiai megjelenése, megtelepedése összefüggésben van fő tápnövénye, a Digitalis purpurea kultivációjával. Flazánkban főként a természetes előfordulású Digitalis grandiflora növények virágjait érdemes átvizsgálni a gyűszűvirág-erdei nádtippan vágásos-társulásokban (Digitali- Calamagrostietum arundinaceae), hernyók után kutatva, s a kinevelt imágókat kell tüzetesebb taxonómiai vizsgálat alá vetni. 3. Eupithecia pyreneata Mabille, 1871 - pireneusi törpearaszoló Eupithecia pyreneata Mabille, 1871. Petites Nouv. Ent 1 (42): 168. Locus typicus: F-Pyrenees. Szinonim: Eupithecia linariata digitaliaria Dietze, 1872; Eupithecia pulchellata digitaliata Dietze, 1872. Irodalom: Fazekas 2017ab, Forster & Wohlfahrt 1981; Kovács 1953; Mironov 2003, Petersen 1910; Prout 1915; Varga et al. 2010. Diagnózis: Az elülső szárnyak fesztávolsága 15-19 mm. Változékony faj. Az előző fajoknál kisebb. Igen hasonlít a E. pulchellata fajhoz, de a szárnyak rajzolati elemei elmosódottabbak, középtere világosabb, a nyílfoltok jobban kiemelkednek. A szárnyak fonákja sötétebb, mint a E. pulchellata fajé. Az E. laquaearia számyfonákján alig látszanak a számyfelszínek szalagjai. S genitália (11. ábra): A valva igen hasonlít a E. pulchellata fajéhoz, de valamivel rövidebb és keskenyebb, az uncus ágai vékonyabbak. Az aedeagus-ban a comutus szinte annak teljes hosszúságában végig ér, majdnem egyenletesen széles. A 8. stemit ágai enyhén kifelé íveltek $ genitália (16. ábra): A ductus bursae kb. l,5-2x olyan vastag, mint az E. pulchellata fajé, a sterigma fejlettebb. A corpus bursae tojás alakú, s nem redőzött. A 8. tergit apikális éle domború. Bionómia: Univoltin, az imágók június végétől augusztus végiéig repülnek. Tápnövények: Digitalis grandiflora, D. ferruginea. Preferált habitatok: sztyeprétek, erdőszegélyek, erdei tisztások, vágások, cserjések. Magyarországi elterjedés (25. ábra): Alföld; Duna-menti-síkság, Duna-Tisza-köze, Nyírség, Körös-Maros-köze. Dunántúl; Bakony, Börzsöny, Dunazug-hegyvidék, Budaihegység, Keszthelyi-hegység, Mecsek, Vértes-Velencei-hegy vidék, Villányi-hegység, Zalai-dombság, Zselic. Északi-középhegység; Börzsöny, Bükk-vidék, Aggteleki-k., Észak-magyarországi-medencék (Tamalelesz), Mátra, Zempléni-hegység. Számos földrajzi területről semmilyen adatunk nincs (vö. 25. ábra). Area: Közép-Ázsiától, Kis-Ázsián át Közép-Európáig, a Baltikumig, valamint az Ibériai-félszigetig elterjedt.
