Ábrahám Levente (szerk.): Válogatott tanulmányok XI. - Natura Somogyiensis 26. (Kaposvár, 2015)
Kovács P. - Szinetár Cs. - Takács G.: Szigetköz néhány jellemző élőhely-típusának arachnológiai állapotfelmérése (2013-2014)
Kovács R: et al.: Szigetköz arachnológiai állapotfelmérése 47 pubescens, Arctosa lutetiana, Drassyllus praeficus, Pardosa bifasciata, Tibellus oblongus. A fentiek mellett erről a területről került elő néhány kimondottan nedves élőhelyekre jellemző faj is (Pardosa prativaga, Piratula hygrophila, Cnephalocotes obscurus). A Cnephalocotes obscurus kifejezetten ritka, korábban hazánkból kizárólag a Sopron melletti Balfi-erdőből volt ismert (Kovács et al. 2012). Az erdélyi Csíkimedence lápjaiból (Urák és Máthé 2011) és a Lucs-tőzeglápból, Erdély egyik legnagyobb oligotróf lápjából (Urák és Máthé 2012) is ismert. Szintén az úgynevezett mentett oldalon találhatók az Ásványráróhoz tartozó Kucsérok és Szárcsás-tó nevet viselő gyepek. A Kucsérokról a téli mintavételezés során hat, a tavaszi mintavételezés során 16 faj került elő. A domináns fajok közül kiugróan magas volt a Pardosa agrestis egyedszáma, mely a hazai agrárterületek karakter faja. Gyakoriságát nagy valószínűséggel az okozza, hogy a gyep korábban szántó volt. További domináns fajok voltak a Trochosa ruricola, Phrurolithus festivus és a Pardosa prativaga. Főként az utóbbi fajt és a Trochosa ruricola fajt tekinthetjük a nedvesebb gyepekre jellemzőknek, a Phrurolithus festivus speciális élőhelykötődést nem mutató, nedvességre kevéssé érzékeny faj. A vizsgált gyepek közül innen került elő a legtöbb tágtűrésű, bolygatás-toleráns faj (pl. Pardosa agrestis, Agyneta rurestris). A Szárcsás-tó az eredményeink alapján előző területnél még szárazabb. A tél folyamán négy, a tavaszi mintavételezéskor 22 fajt mutattunk ki. A tavaszi domináns fajok közül az Arctosa lutetiana abudanciája a legmagasabb. A fajt elsősorban a szárazabb jellegű, főleg félárnyékos élőhelyekről ismerjük. A tömegességi sorban a Xerolycosa nemoralis és a Drassyllus pusillus következnek, melyek szintén a száraz, nyílt élőhelyeket preferálják. Az egyetlen nedvesebb élőhelyekre jellemző domináns faj a Trochosa ruricola volt. A mintában többségben vannak a szárazságkedvelő fajok (Aulonia albimana, Trachyzelotes pedestris, Clubiona diversa, Phrurolithus festivus) és vannak közöttük a kimondottan xerofil élőhelyeket preferáló taxonok is (Zelotes electus, Civizelotes gracilis, Pardosa alacris, Haplodrassus signifer, Ozyptila claveatá). Sokkal kisebb arányban, de a fajok között találunk nedvességet jelző taxonokat (Pardosa pullata, Diplostyla concolor, Pardosa prativaga, Bathyphantes gracilis). A Gyalapi-réten csak tavasszal gyűjtöttünk, ekkor 16 faj 103 egyedét fogtuk. A legnagyobb tömegességű faj a Drassyllus lutetianus volt, ami közepesen gyakori, kimondottan nedvességkedvelő faj. Ugyancsak nedvességkedvelő faj a Trochosa ruricola és a Pardosa prativaga is, melyek dominánsak voltak. A hullámtéri gyűjtőhelyen nagy arányban (dominánsként) vannak jelen olyan degradáltságot jelző fajok, mint például a Pardosa agrestis a Trochosa terricola és az Oedothorax apicatus. A rét nagy része szezonálisan elárasztásra kerül, aminek következtében megjelenthetnek ezek jelen esetben a természetes bolygatást jelző fajok. A hullámtéri elhelyezkedésének köszönhetően ez a terület a többi mocsárrétnél érezhetően nedvesebb, melyet jól mutat a domináns fajok egyértelmű nedvességigénye, illetve további nedvességkedvelő taxonok (Piratula hygrophila, Pardosa palustris) jelenléte is. A Vörös-rét szintén a nedvesebb klímájú gyepek közé sorolható. A téli mintavételezés során nyolc faj került elő. Közöttük, olyan ritkaságokkal, mint a Gongylidiellum latebricola, mely a jó természetességű nedves gyepek ritka faja. A tavaszi gyűjtés 17 faj jelenlétét mutatta ki. Kiemelendő a nedves gyepekhez kötődő Ozyptila trux dominanciája. Faunisztikai érdekesség az Észak-Amerikában honos Mermessus trilobatus előkerülése, mely nem rég jelent meg hazánkban (Szinetár et al. 2014) Nyugat-Európából kelet felé terjeszkedve.
