Ábrahám Levente (szerk.): Válogatott tanulmányok IX. - Natura Somogyiensis 24. (Kaposvár, 2014)
Ferincz Á. - Staszny Á. - Weiperth A. - Sütő Sz. - Soczó G. - Ács A. - Kováts N. - Paulovits G.: Adatok a Dél-Baéatoni berekterületek halfaunájához
284 Natura Somogyiensis öcs ■ BRE oc-i U CL LEL ■ o ' \ PC 1: 74% 3. ábra: A vizsgált berekek halegyütteseinek ordinációja (centrált PCA; a fajok neveinek rövidítését a tudományos neveik rövidítéseiből képeztük, pl.: CAR GIB = Carassius gibelio, az élőhelyek esetében az első három betűt használtuk) Megvitatás A halegyütteseket élőhelyenként vizsgálva megállapítható, hogy mindegyik meglehetősen faj szegény. Ezt a faj szegénységet leginkább a speciális élőhelyi adottságokkal lehet magyarázni: az ezen vizekben élő halak egyrészt komoly környezeti stressznek (élőhelyi adottságok) és zavarásoknak (periodikus vízhiány) vannak kitéve (Borics et al. 2013). Figyelemre érdemes, hogy sajnos jelenleg már nem az egykori lápvidékeken gyakori (Herman 1887), stressztoleráns fajok (lápi póc és réti csík) dominálnak ezekben a rendszerekben hanem a zavarástűrő idegenhonos fajok. Ezen fajok közül is ki kell emelni az ezüstkárászt (Carassius gibelio), amely 3 vizsgált élőhelyen (Nagyberek, Őszödi-berek, Brettyó) is több mint 90%-os relatív abundan- ciával van jelen, de a Lellei-berekben és az Ordacsehi berekben is domináns halfaj. Ilyen mértékű térhódításának háttere összetett. Szerepet játszik benne egyrészt a faj alternatív, gynogenetikus szaporodási stratégiája és környezeti tényezőkkel szembeni toleranciiája (T arkan et al. 2012, Lutz és Nillson 1994), de minden bizonnyal a vizsgált területek vízháztartásának karakterisztikus volta is. Feltételezhető, hogy az ezen élőhelyeken, de különösen a PCA alapján az 1. csoportba soroltakon, viszonylagos gyakorisággal bekövetkező alacsony vízállások (esetenként kiszáradás) drasztikusan lecsökkentik a halbiomasszát, majd a rekolonizáció során a faj kihasználva fenti tulajdonságait elözön- li az adott területet. A halfauna természetességi és természetvédelmi szempontú értékelésénél kiemelendő, hogy az öt élőhelyből 4 esetében találtunk ugyan védett fajt, de ebből egy esetben (Lellei-berek, szivárványos ökle) nem kimondottan lápos vizekre jellemző faunaelemről van szó (Harka és Sallai 2004). A Lellei-berek halállományára jellemző igen magas egyedsűrűség és a fajösszetétel alapján feltételezhetjük a területtel összeköttetésben lévő Irmapusztai-halastavak hatását. Az Oszödi-berekben, az Ordacsehi-berekben és a Nagyberekben is megfogott, de ritka réti csík jelzi, hogy a faj megtalálja ugyan élet- feltételeit, de állománya csekély.
