Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
5. Fajok táplálkozási sajátosságai - 5.8. Eurázsiai menyét
152 Natura Somogyiensis ri-őszi időszakig (92,9-93,8%, 67. ábra). Hasonló évszakos kisemlős fogyasztási tendenciát tapasztaltak Nagy-Britanniában végzett vizsgálatban is (McDonald et al. 2000). A legfontosabb pocok (Microtus) fajok mellett, gyakran táplálkozott erdeiegér fajokkal is. A Microtus fajok gyakori fogyasztása miatt a hazai menyétek táplálkozása közelebb áll az agrárterületeken élő menyétek (Tapper 1979, King 1990, Sidorovich 1997, McDonald et al. 2000), mint az erdei területeken élő, inkább erdei pockot fogyasztó (Sidorovich 1997, Jf(drzejewska és J^drzejewskj 1998) fajtársaik táplálékmintázatához. A magyarországi síkvidéki területek egy részén gyakori rágcsálónak a mezei hörcsögnek a maradványait egy mintában találtuk meg. Ritkán cickányféléket, vándorpatkányt és mogyorós pelét is fogyasztott. Nyúlalakúak, a Lengyelországban (J^drzejewska és Jijdrzejewski 1998) vagy Fehéroroszországban (Sidorovich 1997) tapasztaltakhoz hasonlóan nem szerepeltek a hazai mintákban sem, ugyanakkor például Nagy- Britanniában a menyét gyakori üregi nyúl fogyasztásáról több tanulmányban is beszámoltak (60. melléklet). Tojásfogyasztás a legtöbb tanulmánnyal (Tapper 1979, King 1989, J^drzejewska és J^drzejewskj 1998, McDonald et al. 2000) ellentétben nem volt kimutatható. A menyét másodlagosan fontos táplálékát madarak jelentették (60. melléklet), amely legközelebb Tapper (1979) tapasztalatához áll, bár nálunk főként kistestű énekesmadarak fogyasztása volt jellemző, közepes testméretű madarak ritkán fordultak elő az étrendben. A madárfogyasztás (67. ábra) fokozatosan csökkent a legmagasabb téli értékről (27,8%) őszig (5,4%). Darázsfogyasztást (feltehetően az aktuálisan fogyasztott madár táplálékaként) télen, gyíkfogyasztást tavasszal, meghatározhatatlan eredetű vér fogyasztását őszi mintából mutattunk ki. Más vizsgálatok szerint kétéltűeket (Sidorovich 1997, J^drzejewska és J^drzejewski 1998, McDonald et al. 2000) és hüllőket, főként gyíkokat (Tapper 1979, King et al. 1996, McDonald et al. 2000) ritkán, de szintén ejtettek zsákmányul menyétek. Háziállatokat nem találtunk a vizsgált gyomrokban. A növényi táplálék alárendelt szerepét jelzi az, hogy fűfélék fogyasztása csak téli időszakban fordult elő. A 155 menyét gyomorban mindössze 12 különböző állat és 1 növényi táplálék taxon fordult elő. A gyomorban mért legnagyobb mennyiségű táplálék 12,4 g volt. A menyét táplálék-összetétele télen és tavasszal hasonló volt (%24=4,48, P=0,344), ugyanígy a nyári és őszi időszakban is (x2i=0,15, P=0,903), az évszak párok közötti különbség szignifikánsnak bizonyult (x24=18,94, P<0,001). A menyét standardizált táplálkozási niche-e a 13 fő táplálék taxonra alapozott számítás alapján nagyon szűk volt (Bsta, 0,07±0,03, évszakos átlag±SE), tendenciózusan csökkent téltől (0,30) őszig (0,02). A menyét fogyasztott zsákmányállat fajai szinte mind kisméretűek (<50 g) voltak; azon belül, alapvetően 15-50 g tömegtartományba tartozó állatokat választott leggyakrabban (92,6%, 68. ábra). A fogyasztott préda fajok nagy része (88,4%) talajszinten (68. ábra), kisebb része bokrokon és fákon élt, vízhez kötődő préda pedig nem is fordult elő a vizsgált mintákban. A fogyasztott zsákmányállatok fele (52,6%) élőhely generalista faj volt, a fennmaradó rész döntően nyílt területekhez, és mindössze 2%-a kötődött fás szárú növényzettel borított élőhelyekhez (68. ábra). A hermelin döntő mértékben (77,9%) vadon élő, a fennmaradó rész többségében vadon és emberi környezetben egyaránt előforduló állatokat választott zsákmányául. A zsákmány fajok mindössze 1%-a (vándorpatkány) kötődött emberi környezethez (68. ábra).
