Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
5. Fajok táplálkozási sajátosságai - 5.7. Hermelin
146 Natura Somogyiensis dasági üzemekben is kis tömegű, főként talajszinten élő és élőhely generalista állatfajok jelentették. A prédaválasztásban nem voltak olyan jellegzetes élőhely típustól függő különbségek, mint amit Fonó és a falu mezőgazdasági művelés alatt álló környezetében végzett összehasonlító vizsgálatban tapasztaltam (Lanszki 2003). Összességében, hullaték és gyomortartalom vizsgálatokra alapozva leirtuk a hazai falvakban és mezőgazdasági művelés alatt álló területeken élő nyestek táplálékmintázatait. Megállapítható, hogy a hazai nyestek étrendje nemcsak fajokban gazdag (összesen 82 különböző állat és 33 növényi táplálék taxon fordult benne elő), hanem a lehetséges 13 fő táplálék típus közül a földigiliszták kivételével az összes többi megtalálható az étrendjében. Táplálék generalista, omnivor faj. Az opportunista fajokra jellemzően, kiválóan alkalmazkodik az évszakonként és területenként, vagy élőhely típusonként eltérő táplálékforrásokhoz. Olyan mértékű évtől és évszaktól függő táplálékváltás azonban nem jellemző rá, mint például a borzra. Táplálékszerzését nagyfokú rugalmasság jellemzi. Csak rendhagyó körülmények között fordul elő, hogy táplálkozási niche-e leszűkül, és étrendjében egyetlen táplálék típus válik kiemelkedően fontossá. Ez, például hosszú telet követően, nagyon alacsony kisemlős sűrűség esetén fordulhat elő, amikor a nyest akár szélsőséges madárfogyasztóvá is válhat. Területtől és évszaktól függően nagyok a különbségek az elsődleges és másodlagos táplálékaiban. Leggyakrabban növényeket, főként a gyümölcsöket fogyaszt, és legtöbbször 2-3 táplálék típus többé-kevésbé hasonlóan nagy arányban szerepel az étrendjében. Számottevő a kártevő rágcsálókra irányuló predációja, ill. főként lakott területeken gyakori a madár- és a háziállat fogyasztása is. A háziállatok maradványainak egy része azonban konyhai szemétből származik. Településeken való gyakori előfordulása miatt az ott élő nyestre nagyobb figyelem irányul. 5.7. Hermelin a) Táplálékmintázat mezőgazdasági művelés alatt álló területen A hermelin táplálkozási szokásait 1991 és 1995 között a Fonói halastó északnyugati mozaikos erdő, szántóföld, vadföld, kaszálórét, magassásos és bokorfüz élőhely-együttesében vizsgáltuk. Ezt követően a terület degradációjával (a halastó- és a vadföld gazdálkodás megszűnésével együtt járó elgyomosodással) a megfigyelések és a fajra utaló nyomjelek (pl. Lockie 1961, Náhlik 1990) megszűntek. A hermelin újbóli jelenlétét 1998-tól észleltük a tóparti cseres-tölgyes erdő szegélyzónájában. Az 1991 és 1995 közötti időszakban összesen 67, az 1998-1999-es időszakban további 32, összesen 99 hermelin hullaték mintát gyűjtöttünk vizsgálatra. A Fonó körzetében élő hermelin leggyakoribb tápláléka minden évszakban kisemlő- sökből állt (63. ábra), fogyasztásuk átlaga éves szinten 54,6% volt (58. melléklet). A kisemlősökön belül leggyakoribb zsákmányt a pocok (főként Microtus) fajok jelentették, de mellettük számottevőek voltak még az erdeiegerek is. Egyéb rágcsálók, továbbá vakond és cickányfélék alkalmilag fordultak elő az étrendjében (58. melléklet). A kisem- lősöket télen zsákmányolta leggyakrabban (átlagosan 67,7%), ezután jelentőségük fokozatosan csökkent a nyári-őszi időszakig (átlagosan 46,1%, 63. és 64. ábra). A téli időszakban jelentősebb volt az erdeiegerek fogyasztása, míg az év többi időszakában, a kisemlős táplálékban a pocok fajok domináltak. Mezei nyúl egy esetben, a téli időszakban szerepelt táplálékként. A hermelin étrendjében másodlagos fontosságúak a kistestű énekesmadarak voltak. Ezek fogyasztása számottevő volt télen (26,5%) és a nyári-őszi
