Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
5. Fajok táplálkozási sajátosságai - 5.5. Nyuszt
130 Natura Somogyiensis különösen a Lankóci erdőben jelentős volt a vadon élő és emberi környezetben egyaránt előforduló generalista fajok fogyasztási gyakorisága is (34,9%). Emberi környezethez kötődő zsákmányállatok a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben egyáltalán nem, a Lankóci erdőben is csak elvétve szerepeltek. A területtől függő eloszlásbeli különbség jelentős volt (x22=70,05, P<0,0001). c) Megvitatás A vizsgálatban szereplő két hazai erdőben a nyusztok tápláléka hasonlított abban, hogy mindkét területen a kisrágcsálók jelentették az elsődleges táplálékot. További hasonlóság, hogy a táplálék-összetételük az egyes évszakokban rendelkezésre álló forrásoknak megfelelően változott. A két terület között azonban lényeges különbségek adódtak. A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben élő nyuszt a kisemlős táplálékát nyáron és ősszel növényekkel (főként erdei gyümölcsökkel), tavasszal madarakkal, télen pedig elpusztult nagyvad tetemekből egészítette ki. Ezek az eredmények részben összhangban állnak azoknak a vizsgálatoknak az eredményeivel, amelyekben a nyuszt táplálékának jelentős évszakos eltéréseit, továbbá a kisemlősök elsődlegesen fontos, és a gyümölcsök jelentős szerepét állapították meg (Jedrzejewski et al. 1993, Clevenger 1994, Baltrunaite 2002, Zalewskj 2004). A mezei nyúl kimutatott alkalmi és a nagyvad tetemek gyakori téli fogyasztása az apró vad fajok ritka és a tetemek területen való gyakori előfordulására utal. A vizsgálatban szereplő tavakhoz és erdőterületekhez legközelebbi mezőgazdasági művelés alatt álló területek nagy (kb. 1,5 km) távolságával függ össze a nyílt és mezőgazdasági területekhez kötődő fajok ritkán előforduló fogyasztása. A Lankóci erdőben élő nyuszt a domináns kisemlős táplálékát télen és tavasszal madarakkal, nyáron és ősszel növényekkel egészítette ki, de ezeknek a másodlagos fontosságú táplálékoknak az étrenden belüli részaránya lényegesen elmaradt a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben tapasztalttól. A nyuszt a tavaszi-nyári időszakban a könnyebben elejthető, fészken ülő madarakat, illetve a fiókákat fogyaszthatta. Mezei nyulat ezen a területen is ritkán mutattunk ki, de a tavaszi előfordulás predáció is lehet. A nagyvad tetemekből történő fogyasztás itt télen sem volt jellemző. A békák téli időszakban tapasztalt viszonylag jelentősebb, nem tipikus (8. melléklet) predációja érdemel említést. Gerinctelenek (különösen futóbogarak) minden évszakban gyakran, de kis mennyiségi arányban szerepeltek a táplálékában. A vizsgált területeken a nyusztok nagyobb arányban zsákmányoltak pockot (főként erdei pockot), mint Apodemus fajokat, bár az étrendek az erdeiegereket is viszonylag jól reprezentálták. Az erdeiegereknek a hazai nyusztok táplálékában való nagyobb mértékű előfordulása az erdősült és nyílt területek egyaránt gazdag erdeiegér ellátottságával függhet össze (Canova és Fasola 1991, Horváth 1998, Horváth és Pintér 2000), és hasonló a dél-európai területeken tapasztaltakhoz (Ruiz-Olmo és Nadal 1991, Clevenger 1993). A hazai nyusztok étrendje a tőlünk északabbra eső területeken meghatározó erdei pocok fogyasztáshoz képest, a Dél-Európában jellemző Apodemus dominancia (Zalewskj 2004) irányában tolódott el. Ezért a hazai erdőkben élő nyuszt átmeneti jellegű kisemlős zsákmányszerzési szokásokat mutat. A gyakori erdei, vagy élőhely generalista kisemlősök mellett a védett vörös mókus és pelefélék ritkán szerepeltek a nyuszt étrendjében. Alkalmilag előfordult vízipocok, törpeegér, cickányfélék és nyílt területekhez kötődő rágcsálók, így például mezei pocok predációja is. A mindkét területen és minden évszakban kifejezetten széles táplálékspektrum ellenére a közepesen szűk táplálkozási niche értékek köztes helyet foglalnak el a déli országokban tapasztalt szélesebb és az Európa északabbra eső területein tapasztalt szűkebb niche értékek között (Zalewski 2004).
