Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai - Natura Somogyiensis 21. (Kaposvár, 2012)
2. Irodalmi áttekintés - 2.1. Tápálálkozás-ökológiai vizsgálatok módszereinek áttekintése
Lanszki J: Ragadozó emlősök táplálkozási kapcsolatai 9 táplálékfelvétel korlátáit figyelembe véve - maximális fogyasztással számoltak. A vadmacska, amennyiben kifejlett nyulat fogyasztott, akkor 400 gramm, ha süldőt, akkor 250 gramm elfogyasztásával számoltak. Tekintve, hogy a préda fajok fogyasztási aránya az egyes évszakokban eltért, ezért a szerzők a közleményükben megadott képlet alapján súlyozást végeztek. Medina et al. (2006) házi macskák táplálék-összetétel vizsgálatakor az egyes zsákmány fajok tömegeinél irodalmi adatokat vettek alapul. A hullatékban talált 0,05 g-nál kisebb súlyú rovartörmeléket a macskák által elfogyasztott gyík, vagy madár táplálékának tekintették, ezért az ilyen eseteket kizárták a további értékelésből. A házi macska maximális táplálékfelvételét (nyúl és nagyobb madarak esetén) 170 g-ban határozták meg, hivatkozva Fitzgerald és Karl (1979) munkáira. Scorr (1968) vizsgálata szerint egy átlagos (3,6 kg tömegű) házi macska napi táplálékfelvétele kb. 225 g hús; és tapasztalata szerint a házi tápból szinte semmi nem ürül. További, ide vonatkozó módszertani kérdések pl. Liberg (1982, 1984) munkáiban olvashatók. A biomassza összetétel „klasszikusnak” is nevezhető számításmódjától (Jldrzejewska és JíjDRZEJEWSKi 1998) további eltérést jelent, amikor a hullatékban talált táplálékmaradványok mért súlyából egyszerű tömegszázalékot számítanak (pl. Boskovic et al. 2010). Tovább bonyolítja a számításmódok áttekinthetőségét, amikor a relatív gyakorisági és a száraz súly adatokat (pl. Holisová és Obrtel 1982), vagy az előfordulási és térfogatbecslési adatokat kombinálva alkalmazzák (pl. Prough 2005). Esetenként az eredeti közlemények a táblázatos táplálék-összetétel adatok helyett csak ábrákat, vagy táplálékelemenkénti esetszámokat közölnek. Ezek egy részénél utólagosan arányosítást (pl. oszlop- vagy vonalas diagramokról), vagy utólagos kalkulációt tudtam végezni. Azonban, ha havonkénti százalékos gyakorisági adatokat (S%, amikor az összeg több mint 100%) adtak meg a szerzők, vagy ha csak egyes táplálék típusra (pl. csak növényekre, vagy ízeltlábúakra) vonatkozó eredményeket közöltek, akkor a közlemény adatai nem tették lehetővé az áttekintő táblázatba helyezést. További „illesztési” problémát jelentett, ha a közleményből nem lehetett egyértelműen beazonosítani az általam alkalmazott fő táplálékkategóriákat. Ilyen például, amikor a szerzők „emlősöket” említenek (ami lehet kisemlős, nyúlféle, ragadozó, háziállat és nagyvad), vagy „madarakat” (ami magába foglalhatja a tojást is, ami esetünkben külön táplálék típus). Ekkor .+. jellel jeleztem, hogy az adott táplálék típust a vizsgálatban kimutatták, de fogyasztási aránya a közleményből pontosan nem volt meghatározható. A saját, eredeti közleményeink egy részénél is előfordult hasonló eset. Ez különösen a terresztris ragadozó fajok számára kisebb jelentőségű hüllők, kétéltűek és halak, valamint a madarak és a madártojás összevonásai esetén fordulhatott elő. Ekkor a rendelkezésemre álló háttéradatok alapján pontosítottam. A táplálkozásvizsgálatok eredményeinek értelmezésekor fontos leszögezni, hogy az adott táplálék faj (csoport) „alacsony” szintű fogyasztási aránya pusztán azt jelzi, hogy az adott táplálék a ragadozó számára kevésbé fontos. Fogyaszt belőlük, de a nélkül is fenn tudja magát tartani. A zsákmány oldaláról viszont ez egészen másképp nézhet ki. Ugyanis alacsony arányú fogyasztás végzetes lehet egy kis egyedsűrűségü, egyéb okok miatt is veszélyeztetett zsákmány faj (pl. haris, parlagi vipera) állományára.
