Tóth Sándor - Ábrahám Levente (szerk.): A Dunántúli-dombság és környéke szitakötő faunája - Natura Somogyiensis 16. (Kaposvár, 2010)
Történeti áttekintés
10 NATURA SOMOGYIENSIS vizsgálatok eredményeként az imágókat is megfigyeltük, valamint több újabb zselici lelőhelyekre is fény derült (TÓTH 2006, 2009). A továbbiakban, a szerzők neve szerinti abc-rendben tekintjük át röviden azokat a publikációkat, melyekben a Dunántúli-dombságra és a környező területekre vonatkozó szitakötő faunisztikai információk találhatók. A szitakötőkkel foglalkozó szerzők számos, országos témájú dolgozata tartalmaz több-kevesebb faunisztikai adatot a Dunántúli-dombságra és környékére. A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében őrzött szitakötő lárvák adatait adják közre dolgozatukban Ambrus András és munkatársai (AMBRUS et al. 1993). A gyűjteményben 11 faj adata szerepel területünkre. A magyarországi szitakötők lárva és imágó adatait közlő dolgozat 8 faj lelőhelyét tartalmazza (AMBRUS et al. 1996c). Más kutatókkal (Csányi Béla, Juhász Péter) közösen végzett munkájuk során, 1987 és 1997 között hazai vizes élőhelyeken gyűjtött szitakötő lárvák faunisztikai adatait ismertetik dolgozatukban (AMBRUS et al. 1998). A kutatás során vizsgálták a KisBalatont, a Balaton térségében Fenékpuszta és Szigliget környékét, valamint a terület néhány más pontját is. A Kis-Balatonon gyűjtötték többek között az Aeshna viridis, valamint a Leucorrhiniapectoralis lárváját. Andrikovics Sándor és Gere Géza a szitakötők a Kis-Balaton életében betöltött szerepének vizsgálatával kapcsolatos dolgozata (ANDRIKOVICS & GERE 1992) 35 szitakötő fajt tartalmaz a pontos lelőhelyek megnevezése nélkül, nagyrészt valószínűleg mások gyűjtési eredményeire támaszkodva. Az adatok faunisztikai szempontból nem értékelhetők. Bánkuti Károly több dolgozata érinti elsősorban Balaton-medencét, de elvétve a Dél-Dunántúl más területeit is. A gyöngyösi Mátra Múzeum szitakötő gyűjteményében őrzött példányok adatait tartalmazó dolgozatában (BÁNKUTI 1986) két faj szerepel Siófokról. A Somogy Megyei Múzeum korábbi szitakötő gyűjteményéről készült dolgozata (BÁNKUTI 1989) 14 fajt sorol fel a Dél-Dunántúlról. Közülük érdekessége miatt kettő {Leucorrhinia pectoralis, Pyrrhosoma nymphula) érdemel említést. 1991-1992ben végzett magyarországi szitakötő gyűjtéseit tartalmazó dolgozatában (BÁNKUTI 1992) 12 fajt említ a térségből. Benedek Pál hazai szitakötő anyagának faunisztikai adatait közlő dolgozatában (BENEDEK 1966) 25 gyakoribb fajt találunk meg a Dél-Dunántúl területéről. Benedek Pál, Dévai György és Kovács Győző (BENEDEK et al. 1973) 31 faj adatát közlik a Dunántúli-dombság térségéből. A ritkább taxonok közül említésre méltó többek között a Coenagrion scitulum, a Lestes macrostigma, valamint a Sympetrum pedemontanum előfordulása. Csiby Mária irodalmi és gyűjteményi adatok alapján összefoglaló dolgozatot készített a Balaton-felvidék szitakötő faunájáról (CSIBY 1981). Ennek alapján az 1970-es évek végéig 40 fajnak a Balaton-medence északi feléhez tartozó részén való előfordulását tekinthetjük igazoltnak. Néhány ritkább hazai szitakötő fajról közöl adatokat Csorba Gábor, melyek érintik a Balaton-medence területét is. A legérdekesebb eredménye a Leucorrhinia caudalis kimutatása a Kis-Balatonról (Vörs), ami új taxon a terület szitakötő faunájára. Ugyancsak figyelemre méltó az Aeshna viridis és a Leucorrhinia pectoralis említése is (CSORBA 1987). Csordás Lilla, Ferincz Árpád, Lőkkös Andor és Rozner György újabb adatokat közölnek a Cordulegaster heros zselici elterjedéséről (CSORDÁS et al. 2009).