Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)
3. VIDRAPOPULÁCIÓK: GENETIKAI MINTÁZAT, SŰRŰSÉG ÉS MONITOROZÁS - 3.1. Problémafelvetés, célkitűzések
Csúcsragadozóként, a vidra állománysűrűsége alacsony. Magányos, rejtőzködő életmódjával, továbbá főként éjszaka és szürkületben aktív viselkedésével függ össze (MASON és MACDONALD 1986, CONROY és CHANIN 2002), hogy a vidra állománynagyságának meghatározása meglehetősen nehéz feladat. Számos hagyományos módszerrel ellentétben, mint például a közvetlen megfigyelés, vagy a kotorékszámlálás, amit a Skóciai tengerparton sikerrel alkalmaztak (KRUUK et al. 1989, KRUUK 1995), az előfordulás megállapítására közvetett módszereket, mint például a hullaték, és a lábnyom vizsgálatát gyakrabban alkalmazzák (további ismeretek a 2. fejezetben találhatók). Az állomány dinamikájának (populációnagyság, vagy populációsürűség változásának) nyomon követésére alkalmazhatók: kérdőíves felmérés (előző fejezetben részletezve, REUTHER et al. 2000), a nyomszámlálás (PULLIAINEN 1981, REID et al. 1987, DUBUC et al. 1991, SULKAVA 2006, SIDOROVICH és PIKULIK 2002, RUIZ-OLMO et al. 2001b, WILSON és DELAHAY 2001), a rádiótelemetria (GREEN et al. 1984, KRANZ 1995, Rosoux 1995, RUIZ-OLMO et al. 1995, BEJA 1992, DULFER et al. 1996, DURBIN 1996a,b), a fotócsapdák (BEIER és TÖLGYESI 1993, MADSEN 1996, GROGAN et al. 2001, LEANIZ et al. 2006, LANSZKI 2007b, YOXON 2008, QUAGLIETTA 2008, LUTRA 2008), vagy a hullatékfelmérés (pl. KRUUK et al. 1986, MASON és MACDONALD 1987). Azonban, ezekkel a hagyományos, vagy újabb módszerekkel kapcsolatban számos kérdés és kritika merülhet fel. Például a nyomszámlálás korlátozottan végezhető el dús növényzetborítás mellett, vagy hótól mentes időszakban, a rádiótelemetria drága és csak a megjelölt példányokról ad részletes információt, a fotócsapdák is korlátozottan alkalmazhatók. A vidra tanulmányozása, vagy monitorozása során viszonylagos olcsósága miatt a hullatékfelmérés tűnik a leginkább kivitelezhetőnek. Ennek a módszernek a használhatóságát és megbízhatóságát számos tanulmányban összegezték és kritizálták is (pl. KRUUK és CONROY 1987, CONROY és FRENCH 1991). Ennek oka, hogy nem találtak közvetlen összefüggést a vidralétszám és a vidrahullatékok száma között (KRUUK et al. 1986). Ugyanakkor több kutató is azt tapasztalta, hogy az úgynevezett „relatív hullatéksürüség" indikációs jelleggel alkalmazható a vidra populációsűrűség évek közötti változásának (trendjének) megállapítására, vagy a területek közötti összehasonlításra, de csak abban az esetben, ha a mintázás módszere hosszú időn keresztül is azonos (JEFFERIES 1986, MASON és MACDONALD 1987, REUTHER et al. 2000). Napjainkban a molekuláris genetika tárháza ígéretes alternatívát jelent a vidrapopulációk tanulmányozásához. A módszer nagy előnye, hogy nem jár együtt az állatok megfogásával és beavatkozásokkal (FERNANDEZ-MORAN et al 2002). A vizsgálat akár az állatok ürülékéből, vagy jelölő váladékából is elvégezhető, és sokféle információt nyújt. A biokémiai, és a műszeres analitika fejlődésével a természetes genetikai variációk detektálásának módszerei gyorsan fejlődtek. A gélelektroforézis technika kifejlesztése az 1960-as években lehetővé tette a fehérje és az izoenzim polimorfizmus vizsgálatokat. Az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején a Southern blot és az RFLP-eljárások kidolgozásával lehetőség nyílt az öröklődő variációk DNS-szintü analízisére is. A polimeráz láncreakció (PCR) és az ezen alapuló egyszerű, gyors és automatizálható módszerek pedig a molekuláris diagnosztika kialakulásához vezettek. A vizsgált állatpopulációban meglévő genetikai variációkat genetikai markerek segítségével találhatjuk meg, illetve különböztethetjük meg a környezeti variációktól. A genetikai markerek tulajdonságokat meghatározó allélek, melyek sajátosságait ma már DNS-szinten vizsgálhatjuk. Segítségükkel polimorfizmust, változatosságot keresünk és jellemzünk. Egy lókusz általában akkor polimorf, ha a leggyakoribb alléi előfordulása kisebb, mint 0,99. DNSmarkerek segítségével, sokkal kisebb (populáción belüli és egyedi) genetikai eltérések mutathatók ki, mint a korábban alkalmazott fehérje és izoenzim markerekkel. Az DNSszintű populációgenetikái vizsgálatokra kiválóan alkalmasak az un. mikroszatellit DNS
