Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)
9. MELLÉKLETEK
törve a környező területek irányába (ahonnan az állatok várhatók) további 300 mm. A föld alá mindenképp be kell helyezni a drótháló alját, különben az állatok (róka, borz, vidra) alákaparnak és alábújnak. A föld alatt a háló függőlegesen 500 mm-re legyen lefektetve, majd derékszögben megtörve (szintén az állatok várható haladási iránya felé) további 300 mm beásása szükséges. Ez utóbbi megoldás a borzok miatt lényeges, melyek egyébként képesek a háló alá mélyebben is beásni. így a beépítésre alkalmas (ideális) háló teljes szélessége 2,6 m. A terelőhálót úgy kell az alagút vagy a híd (illetve ezek kombinációjának) a széleihez illeszteni, hogy azokon sem felmászva, sem áttörve ne jussanak át az állatok. Ilyen hibákra, amikor a háló és az átjáró nem töltötte be funkcióját, például a szándékos emberi rongálásra és az ellopásra vonatkozóan GROGAN et al. (2001) számos esetet említettek. A hálót nem korrodáló anyagból, vagy bevonattal célszerű készíteni. Az ideális drótháló drótvastagsága 3 mm, lyukbősége kisebb, mint 25 mm. Ezek a méretek a borzok miatt lényegesek, melyek a dróthálót képesek átszakítani, tönkretenni. Amennyiben nincs lehetőség az út teljes hosszában ilyen háló használatára, akkor a vízfolyástól (átjárótól) számított 150 m távolságból célszerű a hálót telepíteni, természetesen mindkét irányból és az úttest mindkét oldalán. Ahol lehetőség van rá, további V alakban elhelyezett háló is használható, mely a híd/átjáró irányában szűkül, ezáltal az állatok terelése nagyobb valószínűséggel zajlik a helyes irányban, vagyis az átjárók felé, és ritkábban fordulhat elő, hogy mégis feljutnak az úttestre. Amennyiben olyan helyen található, ahol nincs vízfolyás, a háló hossza mindkét irányban legalább 250 m legyen. Az alagúton történő sikeres, ill. problémás átkelést a ragadozók memorizálni képesek. A hagyományos vadhálók/vadkerítések - a fentiek értelmében - természetesen a ragadozó emlősök többségének a terelésére nem megfelelőek. A terelőhálók és az alagutak állapotát rendszeresen szükséges ellenőrizni. A vidra 50 mm átmérőjű résen már képes átjutni. Egyéb vadriasztó eszközök Fényvisszaverő prizmák használata is hatásos lehet az úttesten átkelni szándékozó állatok (időleges) visszatartásában. Erre olyan piros színű, háromszög keresztmetszetű prizmákat használnak (GROGAN et al. 2001), amelyeket az út mellett (50 méterenként) elhelyezett piros, ill. fehér fényvisszaverő szalaggal ellátott (vagy közvetlenül a riasztásra kihelyezett) oszlopokra rögzítenek a hidak, átjárók, vadveszélyes váltók közelében. A háromszögű prizmát úgy helyezik el az oszlop felső végén, hogy egy oldala illeszkedik az oszlophoz, az éle pedig kifelé „néz" az út széle felé. Ekkor a gépkocsik lámpájáról a prizmára vetődő fény az úttest széle irányában, a reflektornál sokkal nagyobb szögben is kivetítődik. Ennek következtében az átkelni szándékozó állatok jármű közeledésekor a rejtekhelyükön maradnak. Angliában az Autópálya Felügyelőség és a kutatócsoport (GROGAN et al. 2001), együttműködésben egy éven keresztül monitorozták az átjárók használatát. Ennek során bejárták mindazokat a pontokat, ahol vidra elütés fordult elő, illetve automata infra megvilágítású fényképezőgépeket helyeztek el azokon a pontokon, ahol tesztelni lehetett a különböző típusú átjárókat. A tapasztalatok szerint a monitorozást elsősorban a fő migrációs időszakban célszerű elvégezni (nálunk ősz közepétől tavasz közepéig). A vizsgálatban GROGAN et al. (2001) megállapították, hogy: 1) a vidra inkább választja átkelésre a híd alatti területet, mint a híd felettit, 2) a vidrák szárazon gyalogolva és úszva egyaránt választják a híd alatti területet átkelésre, 3) a vidrák inkább gyalog kelnek át a hidak alatt, ha nagy a folyó sodrása. További megfigyelések szerint (REUTHER 1980), a vidrák inkább gyalogolnak a folyásiránnyal szemben haladva és inkább úsznak, ha a folyásiránynak megfelelő irányba tartanak.
