Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)
5. A VIDRA TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSAI - 5.3. Alkalmazott módszerek
lében nincs más vizes élőhely. A gazdaság területén belül két lakott vidravár ismert. A madarak közül a sirályok látogatják nagy számban a tavakat. A Velencei tavat délről megkerülő 7-es út mellett, Dinnyés község külterületén található a Magyar Haltermelők Szövetségének halszaporító és ivadéknevelő tógazdasága. Saját tenyésztésű törzskönyvezett halfajtájuk a Dinnyési tükrös ponty. A Dinnyési Ivadéknevelő Tógazdaság tórendszerén a halastavi halfajok, így ponty és Koi (Cyprinus carpio), amur (Ctenopharyngodon idellá), fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix), pettyes busa (Hypophthalmichthys/ Ar istichly s nobilis), hibrid busa, süllő (Sander lucioperca), harcsa (Silurus glanis), csuka (Esox lucius), compó (Tinea tinea) és keszegfélék szaporítását és nevelését végzik. Ezüstkárászt (Carassius auratus gibelio), razbórát (Pseudorasboraparva) és fejes domolykót (Leuciscus cephalus) kis mennyiségben szintén tartanak a téli időszakban a ragadozó halak táplálására. A 152 hektáron elterülő gazdaságban a halastavak összesített területe 109 hektár, ebből 8 nagy tó, 14 telelő medence (40750 m 3 ) és 6 ívató medence, továbbá 9 előnevelő tó áll a haltermelés rendelkezésére. A vízellátás a pátkai víztározóból a Császár patakon keresztül történik, amely egyben a Velencei-tavat is táplálja. A tavak parti növényzetét széleslevelü gyékény, vízi harmatkása (Glyceria maxima) és mocsári nőszirom {Iris pseudacorus) alkotja. A tógazdaság területe Natura 2000 terület. Szomszédságában található a Velencei-tó, a fokozottan védett Madárrezervátum, 1979 óta Ramsari területek. A tavak területén vidravár nem ismert. Azonban a halfogyasztó állatok (gémfélék, vidra) rendszeres jelenléte miatt elsősorban előnevelt és piaci hal előállítással foglalkoznak. Mindkét területet kutyákkal és őrző személyzettel védik. A mintagyüjtés mindkét területen a teleltető tavak töltésein zajlott (SERESNÉ 2006). b) Mintagyűjtés és mintafeldolgozás A mintagyűjtést standard útvonalakon és rendszeres gyakorisággal végeztük. A mintagyűjtés összefoglaló adatait a 7. melléklet tartalmazza. A hullatékmintákat egyesével (mindegyiket külön-külön) papírtasakba gyűjtöttük és szellős, száraz helyen megszárítottuk, majd területenként és időszakonként rendszerezve léghőmérsékleten tároltuk feldolgozásig. A korábbi vizsgálatokban (kb. 2001-ig) száraz technikát alkalmaztunk, majd áttértünk a nedves technikára. Utóbbi bár időigényesebb, de nagy előnye, hogy alkalmat ad biomassza (mennyiségi) összetétel számításra. A feldolgozáshoz a mintákat külön-külön petri-csészébe helyeztük és néhány óráig vízben áztattuk. A hullaték mintákat 0,5 mm-es lyukbőségü szitán, folyóvízben átmostuk, majd szobahőmérsékleten kiszárítottuk. Ez jobb megoldás, mint szárítószekrényben szárítani, ugyanis a gyors szárításkor a halcsontok 10%-kal is összezsugorodhatnak (KRUUK 1995), így precíz mérésre kevésbé lennének alkalmasak. Minden azonosítható prédamaradványt elkülönítettünk, majd a különböző fajhoz (illetve taxonhoz) tartozó táplálékmaradványokat külön-külön 0,01 g pontossággal lemértük. A táplálék elemek taxonómiai meghatározása a halaknál pikkely, garatfog és különböző koponyacsont (132. ábra) határozó atlaszok és más határozó kulcsok (BERINKEY 1966, PINTÉR 1989, KEMENES 1993, KNOLLSEISEN 1996, CONROY et ai. 1993, CARSS és NELSON 1998, KLOSKOWSKI et al. 2000, HARKA és SALLAI 2004), valamint referencia csont és pikkelygyüjtemény alapján történt. A ponty és az ezüstkárász garatfogát és pikkelyeit a 133. ábra szemlélteti. A saját készítésű pikkely és halcsont referenciagyüjtemény azért fontos, mert a halak pikkelyformái testtájanként eltérőek, illetve a határozó atlaszok nem tartalmazzák az összes hazai halfajt.
