Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)

2. A VIDRA ELŐFORDULÁSÁNAK FELMÉRÉSE ÉS ÉLŐHELYÉNEK MINŐSÍTÉSE - 2.1. Problémafelvetés, előzmények - 2.2. A vidra elterjedése

mációt. NECHAY (1980) a vidrakár bejelentések és saját megfigyelések (KEMENES és NECHAY 1990) alapján, ebben az időszakban a legnépesebb populációkat a Dunántúl déli részén valószínűsítette. A hazai vidraállomány utóbbi időszakban tapasztalt alakulása, módszertanilag eltérő felmérések alapján összegezhető. Az első hazai szisztematikus, terepbejárással végzett országos felmérés az IUCN aktuális minimum standard módszerével készült 1987 és 1990 között (KEMENES 1991, 1993, KEMENES és DEMETER 1994, 1995). Összesen 369 helyszínen, folyók, tavak és patakok mellékén ellenőrizték a vidra jelenlétét vagy hiányát a nemzetközi standardnak megfelelően, minden egyes ponton 600 méternyi partszakasz bejárásával. Az 52 %-os pozitív előfordulás Közép-Európa egyéb területeivel összehasonlítva, igen jó eredménynek számított, de a populációk országon belüli megoszlása nem volt egyenletes. A felmérések alatt tipizálták a vizsgált helyszíneket a vízmélység, a partmenti növényzet sűrűsége és a part meredeksége alapján. A vidra jelenlétéről 1990 óta számos alkalommal (1990, 1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006) gyűjtöttek kérdőíves adatot a Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékén (HELTAI 2002, HELTAI et al. 2002, 2007). Kétféle információt kértek a válaszadóktól, a vadgazdálkodási egységek szakembereitől. Egyrészt a faj jelenlétéről kértek információt, azaz hogy a vidra jelen van-e vagy sem, másrészt, hogy jelenléte állandónak tekinthető-e, vagy csak valamilyen időszakos, rendszertelen észlelésről van szó. Azokon a helyeken, ahol állandónak tartották, rákérdeztek a becsült állománynagyságra is. Az Alapítvány a Vidrákért civil szervezet 1995-96-tól több évben, az ország területére kiterjedő felmérést végzett, az IUCN eredeti minimum standard módszer elemeinek alkalmazásával (GERA 2004). A felmérésben a nagyszámú önként jelentkezők megfigyeléseit vették alapul. GERA (2004) kérdőívén szereplő kérdések az alábbiak voltak: 1: megye, legközelebbi települések, a terület neve, ahol az észlelés történt, a terület ismert (becsült) nagysága, ahol az észlelés történt (ebből vízfelület), a terület leírása (mesterséges tó, természetes tó, folyó, csatorna, víztározó, egyéb), a parti vegetáció típusa (nádas, sás, rét, erdő, egyéb), 2: a felmérés eredménye (van vidra, nincs vidra), állandónak mondható-e a vidra a területen (igen, nem), 3: az észlelés módja (lábnyom, hullaték, zsákmánymaradvány, egyéb), 4: a felmérés során milyenek voltak az időjárási körülmények (esős, havas, napos, egyéb), 5: az észlelés körülményei (cserkelve, lesen ülve, egyéb, gáton, vízparton, híd alatt, egyéb), 6: a helyiek mit mondanak a vidráról, és 7: egyéb említésre méltó információ. A különböző hazai vidrafelmérések eredményeinek összevetése alapján megállapítható, hogy a magyarországi vidraállomány jelentős és stabil. A vidra a középső, a déli- és a nyugat-dunántúli országrészben fordul elő leggyakrabban, Somogy-, Baranya-, Tolna-, Zala, Fejér megyében, a Balaton-felvidéken, valamint a keleti-, délkeleti régiókban, Szabolcs, Csongrád, Hajdú, Békés megyében. Szórványos a vidra jelenléte a Mezőföldön, a Duna-Tisza közén, a Kisalföldön és a Szigetközben. Kevés adat áll rendelkezésre Nógrád-, Heves-, Komárom- és Borsod megyéből. A Duna hazai alsó szakaszára vonatkozóan részletes felmérési adatok (BITE 2006) állnak rendelkezésre. A Magyarország Emlőseinek Atlasza (szerk: BIHARI et al. 2007) című monográfiában szereplő elterjedési térkép (2. ábra) jól mutatja azt, hogy a vidra alapvetően csak az északi középhegységi régióban, a Kisalföldön és az ország középső szárazabb területein ritka.