Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Vadon élő vidrák Magyarországon - Natura Somogyiensis 14. (Kaposvár, 2009)
5. A VIDRA TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSAI - 5.3. Alkalmazott módszerek
A lápot égeres (Carici elongatae-Alnetum) övezi. Ezen belül sásrét, mocsárrét, majd beljebb haladva füzláp (Calamagrosti-Salicetum cinereae), részben tőzegmohás fűzláp {Calamagrosti-Salicetum cinereae sphagnetosum), majd zsombékosok (Caricetum elatae), valamint nádasok (Scirpo-Phragmitetum) és gyékényesek {Scirpo-Phragmitetum typhetosum) találhatók. Az úszólápokon tőzegmoha fajok (Sphagnum palustre és S. subsecundum) és tözegpáfrány (Thelypteris palustris) él. Speciális klimatikus viszonyainak köszönhetően, ritkaságnak számító jégkori reliktum faj, így a tőzegeper (Comarum palustre), melegkori reliktum faj, így a szíveslevelü hídőr (Caldesiaparnassifolia), vagy szubtrópusi faj, így a rovarfogó aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa) egyaránt megtalálható a területen. Egyéb ritka fajok a vidrafű (Menyanthes trifoliata), a lápi békabuzogány (Sparganium minimum), a lápi csalán (Urtica kioviensis) is előfordulnak. A láp (és környéke) élőhelye a keresztes vipera ( Vipera berus var. prester) fekete változatának, a mocsári teknősnek (Emys orbicularis), a cigányrécének (Aythya nyrocd), a fekete gólyának (Ciconia nigra), a réti sasnak (Haliaëtus albicilla). A védett területen 168 madárfajt figyeltek meg. A láp vizének utánpótlását csapadékvíz biztosítja, nincs elfolyó, vagy befolyó vize. A helyenként 2,5-3 m-es mély nyíltvíz nehezen megközelíthető, egyes években (1948-1950, 1992-1993) kiszárad (KASZA és MARIÁN 2001), így történt ez a vizsgált időszakban is, 2003 nyarának végén. A talajvízszint a mérések szerint (MEZEI ERVIN adatközlése alapján), a vizsgálat első évében (2002/2003) 910±37,8 mm, a második, aszályos évben (2003/2004) 163± 160,3 mm volt. A két év adatai közötti különbség szignifikánsnak bizonyult (kétmintás t-próba, t=4,45, P<0,05). A láp halkészletében, a parti zónában végzett halfaunisztikai felmérés alapján (SALLAI ZOLTÁN adatközlése), nem őshonos halak domináltak. Közülük, a leggyakoribb (kb. 60%-ban) ezüstkárász (Carassius auratus) mellett gyakori volt még a naphal (Lepomis gibbosus) és a razbóra (Pseudorasbora parva). Ritkábban fordult elő az őshonos széles kárász (Carassius carassius), a kurta baing (Leucaspius delineatus) és a réti csík (Misgurnus fossilis). A területről további részletek MARIÁN (1957), MAJER (1989-1990), BORHIDI és SÁNTA (1999), KASZA és MARIÁN (2001) munkáiban olvashatók. A Darányi Nagyberek, vagy Nagyberek (a Balatoni Nagyberektöl való megkülönböztetés érdekében alkalmazzuk a „Darányi" elnevezést) Barcs és Darány között terül el a Duna-Dráva Nemzeti Parkon belül, a Barcsi Borókás Tájegység része, szintén fokozottan védett terület. A belső-somogyi homokdűnékhez tartozó területen főként kékperjés cseres-tölgyesek (Molino-litoralis-Quercetum cerris) és égeres láperdők (Carici elongatae-Alnetum) alkotják a természetes növényzetet (JUHÁSZ 2005, 2007). Közel 50 láptó található a tájegységben ezek közül legnagyobb a Nagyberek, melyet égeres láperdő övez. Csapadékos években a víz alatt álló területe megközelíti a 100 hektárt. Az átlagosan kb. 30 ha kiterjedésű láptó vízmélysége többnyire 1 m körüli, maximálisan 1,7 m. Egyes években kiszárad, így történt ez 2003 nyár végén, majd az őszi csapadékvíz feltöltötte. A Nagyberek hínárvegetációja gazdag jellemző hínártársulása a tündérrózsahínár (Nymphaeetum albo-luteae), a békatutaj hínár (Hydro charitetum morsus-ranae) és a rence-békalencse hínár' (Lemno-Utricularietum vulgaris) (részletesebben: JUHÁSZ 2005, 2007). A láp és a körülvevő égererdő számos vizes élőhelyhez kötődő ritka faj, például a fokozottan védett cigányréce, a fekete gólya, a réti sas, és a mocsári teknős élőhelye. A Nagyberek halkészletében halfaunisztikai felmérés alapján, az ezüstkárász dominált (67%), mellette gyakori volt még a razbóra és a széles kárász, továbbá előfordult naphal és réti csík (SALLAI ZOLTÁN adatközlése). A Barcsi Borókás Tájegység élővilágát a Dunántúli Dolgozatok sorozat kötetei (I-IV) részletesen ismertetik (szerk. UHERKOVICH 1980, 1982, 1984, 1985).
