Ronkay Gábor - Ronkay László - Ábrahám Levente (szerk.): A magyarországi csuklyásbaglyok, szegfűbaglyok és földibaglyok atlasza - Natura Somogyiensis 8. (Kaposvár, 2005)

20 NATURA SOMOGYIENSIS aszimmetrikus is lehet. A sacculus viszonylag rövid, a clavus pálcikaszerű, érzéksörtékkel borított. Az aedeagus változó vastagságú, csőszerű, disztális végén gyakorta fogazott lemezzel vagy kitüremíthető, tövises vagy fogazott léccel. A vesica tövi része csőszerű, egy vagy két rövid diverticulummal, mely(ek)en erőteljes, változó hosszúságú cornutus(ok) ül(nek). A vesica második fele kiszélesedő, zsákszerű, rendszerint visszahajló, a ductus ejaculatorius a zsák középtáján, annak oldalából ered. A nőstény ivarkészülékében a tojócső rövid és lágy, az ostium egy szklerotizált, nyelvszerű függeléket visel. A ductus bursae igen változatos, egyes fajcsoportokban lapított és szklerotizált hosszanti bordák futnak rajta végig, más csoportokban kocsonyás bevonatú és rendszerint lebenyszerű oldalfüggelék(ek)et hordoz. A bursa copulatrix hártyás, zsákszerű, a cervix helyén sok esetben kocsonyás vagy gyengén szklerotizált kinövéssel ("pseudocervix"); a ductus seminalis a zsák alsó (craniális) szegélyéből ered. Csaknem az egész világon elterjedt nem, csak Ausztráliában és Dél-Amerika Egyenlítőtől délre fekvő területein nem élnek képviselői. Egyike a legnagyobb fajszámú palearktikus genusoknak, Eurázsiában száznál több faja honos. Valamennyi faj a nem arboreális élőhelyekhez kötődik, csupán kivételesen alkalmazkodtak fás biotópokhoz. A lepkék éjszaka aktívak, nappal a talajhoz közel vagy növények szárán, köveken, sziklákon pihennek. A kora szürkületi órákban kelnek szárnyra és kisebb-nagyobb megszakításokkal hajnalig repülnek. Kiváló repülők, a szenderekéhez hasonló helikopterikus repülésre is képesek; virágokon táplálkoznak, de egy-egy adott helyen csak néhány virágzó növényfajt látogatnak, elsősorban a Süene, Cirsium és Carduus virágzatait kedvelik. Érési táplálkozást folytatnak, a nőstény petéit egyesével rakja le a tápnövényre vagy annak közelében, ez utóbbi esetben a kikelő kis hernyó keresi meg tápnövényét. A mesterséges fény iránt érzékenyek, de a fajok többsége csak ritkán közelíti meg a fényforrást, így fénykerülőnek tűnik. Egy- vagy kétnemzedékesek, bábállapotban telelnek, a báb bizonyos faj csoportokban több évig is elfekhet. A hernyók Compositae és Campanulaceae fajokon fejlődnek, a fajok döntő többsége a virágokat és a magokat fogyasztja, és csak ritkán eszi meg a tápnövény egyéb részeit. A hernyók többsége a tápnövény bizonyos részeit mimetizálja, mások riasztó színűek vagy nappalra a talajban rejtőznek, és csak éjszaka táplálkoznak; ennek ellenére igen nagy százalékban parazitáltak. Talajban bábozódnak, erős, tömött szövedékű földgubót készítenek. 1 (4) Az elülső szárny ezüstszínű folttal vagy foltokkal. 2 (3) Az elülső szárny zöld, számos kisebb ezüstös folttal. Az ajaktapogató rövid, előreálló, a homlok zöld szőrökkel kevert. A gallér fehéres tövén és a felső szegélyen zöld csíkkal. A torszőrzet fehéres, a válltakarók belső szegélye és a felálló torpamacs kettős csúcsa zöldes behintésű. Az elülső szárny erősen kihegyesedő, a zöld alapszín a hullámvonal és keresztvonalak mentén jellegzetes rácsmintázatba rendeződik. A rácsminta kitöltése (benne a vese- és körfolt is) fényes ezüstszínű. A körfolt alján és a vesefolt közepén fekete vonalka található. A rojttő szürkésfehér, a rojt fehér. A hím hátulsó szárnya tiszta fehér, a nősténynél az erek és a szegélytér szürkés behintésűek. A rojt fehér. A fonák selymesfehér, az elülső szárnyon a felszín mintázata halványan átlátszik (1. ábra). Eurázsiái faj, Nyugat-Európától Japánig terjedt el, a keleti populációk különálló alfajt (ssp. subcaerulea STAUDINGER, 1892) képviselnek. A sztyeppzóna és az azt szegélyező területek jellemző állata, Magyarországon elsősorban meleg, homokos területeken, ritkábban meszes-dolomitos lejtőkön honos. A mesterséges fény csak kevéssé vonzza, a frissen kelt példányok a tápnövény alatt a talajon vagy a növény szárán pihennek, a frissen kelt nőstény párzás előtt csak keveset mozog. Egyetlen nemzedéke június végétől augusztus közepéig repül, a hernyó gyakran még október elején is táplálkozik. A hernyó zöld, legömbölyített barnás bibircsekkel és keskeny, fehéres, ferde oldalcsíkokkal; a hát középvonala finom fehéres árnyék. A hernyó napközben is a tápnövényen tartózkodik, tartása igen jellegzetes, a tápnövényt mimetizáló. Talajban bábozódik, bábként telel; a báb elfekvését csak ritkán észlelték. Típuslelőhely: Németország, Berlin környéke.-Ezüst foltos csuklyásbagoly argentea (HUFNAGEL, 1766)