Tóth Sándor - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarország csípőszúnyog-faunája - Natura Somogyiensis 6. (Kaposvár, 2004)

TÓTH S.: MAGYARORSZÁG CSÍPŐSZÚNYOG-FAUNÁJA 17 vonatkozó ismereteinket. A fogás eredményességét természetesen nagyban befolyásolja a csapda helyének gondos megválasztása. Viszonylag jó eredményt érhetünk el vele magaskórós, cserjés, erdős vízparton. Jó hatásfokkal gyűjtötték egyéb kétszárnyúak mellett a szúnyogokat, például a Hanságban (Király-tó, Csíkos-éger) tavasztól-őszig működtetett Malaise-csapdák. A gyűjtési módszerek között említést érdemel még a gépkocsira erősített háló (autocatch), melyet azonban a hazai szúnyogkutatásban ugyancsak kisebb mértékben alkalmaznak. A szunyogsűrüség mérésére használatos eszközök közül, a legjobb eredményt az ún. szén-dioxid csapda (3. ábra) szolgáltatja. Mivel működtetéséhez szárazjégre van szükség, melynek előállítása, tárolása és szállítása a gyakorlati munkában komoly nehézségekbe ütközik, nálunk kevésbé terjedt el. Az imágógyűjtés mellett a szúnyogkutatás során elengedhetetlen a lárvák (illetve bábok) gyűjtése. Vannak ugyanis olyan fajok, melyek lárvája a kifejlett szúnyogoknál lényegesen nagyobb egyedszámban található a tenyészőhelyen. A lárvagyűjtésnek további jelentőséget ad, hogy a lárva alakot nem egyszer könnyebb meghatározni az imágónál. A lárvákkal ellentétben, a bábok fajra történő determinálása (néhány faj kivételével) jelenlegi ismereteink szerint nem lehetséges. A lárvák (és a bábok) élő állapotban való szállítása (legalábbis rövidebb távolságra) általában nem okoz nehézséget. Nagy részük megfelelő körülmények között tartva imágóvá alakul és imágó állapotban megtörténhet a faji azonosításuk. A nevelés által teljesen ép egyedekhez juthatunk, ami meghatározásukat nagyban megkönnyíti. A csípőszúnyogok biológiájával és elterjedésével kapcsolatban rendelkezésünkre álló ismereteink szerint a lárvák és bábok gyűjtése, valamint nevelése nélkül nem kaphatunk teljes képet egy terület csípőszúnyog faunájáról. A most közölt csípőszúnyog adatok jelentős hányada származik csípés közbeni gyűjtésből. A „Johann Béla" Országos Közegészségügyi Intézet Dezinfekciós és deratizációs osztályának osztályvezető főorvosa Erdős Gyula, valamint biológus munkatársai, Koncz Ágnes és Kecskeméti István -1982-től néhány éven át a városi, illetőleg járási KÖJÁL-ok dolgozóival, többnyire gázmesterekkel, a területükön folyó szúnyogirtások hatásainak vizsgálata érdekében gyűjtettek csípőszúnyogokat, melyeket fiolákbanjelen kötet szerzőjéhez juttattak el, aki a feldolgozásukat elvégezte. A gyűjtések nem voltak rendszeresek és elsősorban az Alföld délkeleti részeire, valamint a Duna völgyének Budapest környéki szakaszára terjedtek ki. Bár a munka intenzitása az 1980-as évek második felében fokozatosan csökkent, majd az évtized végére gyakorlatilag meg is szűnt, a nyert adatok nagyban hozzájárultak csípőszúnyog faunánk jobb megismeréséhez. Lényegében csak a Balaton és a Velencei-tó térségében volt a szúnyogsűrűség mérés a legutóbbi időkig folyamatos, azonban ezeken a területeken az utóbbi években gyűjtött anyag adatai már nem szerepelnek a kötetben. A szerzők a publikációikban általában eltérő fajneveket és rendszert használnak. Jelen munka rendszer és nómenklatúra szempontjából egyaránt a Palearktikus Diptera Katalógust (MINÁR 1990), valamint a közelmúltban megjelent csípőszúnyog monográfiát (BECKER et al. 2003) követi. A gyűjtött anyag meghatározása elsősorban MIHÁLYI (1955a), MIHÁLYI & GULYÁS (1963), valamint MOHRIG (1969) alapvető munkáinak felhasználásával történt.