Ábrahám Levente: A Látrányi Puszta Természetvédelmi Terület élővilága - Natura Somogyiensis 5. (Kaposvár, 2003)

Lanszki József és Nagy Lóránt: A Látrányi Puszta Természetvédelmi Terület gerinces (Vertebrata) faunájának felmérése - Investigation on vertebrata fauna of the Látrányi Puszta Nature Conservation Area

LANSZKI J. És NAGY L.: GERINCESEK (VERTEBRATA) 285 jelentős volt (15-30%). Madarak, valamint gerinctelenek gyakran szerepeltek a róka táplálékában, de fogyasztott biomasszájuk alacsony volt. A növények között nyáron a szilva, ősszel a szőlő, télen a kökény és a hullott gyümölcsök voltak a legfontosabbak. A Tetves patak mentén élő vidra táplálékában kétéltűek és hüllők töltöttek be elsődlegesen fontos szerepet ősztől tavaszig (60, 68, ill. 44%, évszakonként), csak nyáron voltak (21%) másodlagosan fontosak (3. táblázat). A táplálékmaradványok között mocsári teknős {Emys orbicularis) páncélját fedő héj darabjai és siklófélék {Colubridae) is előfordultak, azonban meghatározó szerepük a kétéltűeknek volt. A kisemlősökből álló táplálékában a vízipocok fogyasztása volt számottevő őszi és téli időszakban (7, ill. 3%). Madarak alacsony arányban (1% alatt) fordultak elő táplálékként. A halak részaránya egész évben alacsony szinten mozgott (17-27%), legkevesebb volt fogyasztásuk nyáron, és legtöbb tavasszal. A halfajok között lassú folyású patakokra és halastavakra jellemző fajok egyaránt előfordultak. A terület különleges adottságát mutatja, hogy nyári időszakban a vidra domináns tápláléka gerinctelenekből állt. Közülük a tízlábú rákok fogyasztása volt meghatározó (62%), és a rákok még az őszi-téli időszakban (8-9%) is jelentős mennyiségben szerepeltek a vidra étlapján. Az erdei fülesbagoly táplálékában mezei pocok (9 eset) és sárganyakú erdeiegér {Apodemus flavicollis) (1 eset) szerepelt. Kisemlősök elevenfogó csapdázásának eredménye Az egyes alminta területeken kapott, valamint az összesített eredményeket a 4. táblázat szemlélteti. A három élőhely környezeti adottságai eltértek egymástól, de az ott élő kisemlős életközösség szerkezete statisztikailag nem különbözött (Kruskal-Wallis teszt, %

2 - 0,201, df = 2, P = 0,904). Az l-es alminta területen legnagyobb gyakorisággal a védett csalitjáró pocok fordult elő. Az előkerült példányok a nedvesebb réthez közeli száraz homokgyepi régióban éltek. Az erdő peremterületén fordultak elő az erdeiegér fajok, valamint az erdei pocok. A náddal szálanként borított mocsárréten egyetlen törpeegeret sikerült fogni, de jellegzetes fészkét nem találtuk meg. A nagy kiterjedésű, száraz homokgyepen a kisrágcsáló sűrűség rendkívül alacsonynak bizonyult. A 2-es és 5-ös kapcsolt mintaterületen leggyakoribb faj a pirókegér volt, emellett az erdei egerek fordultak még elő számottevő létszámban. A 4-es alminta területen, az előző területhez hasonló volt a fajösszetétel. Legnagyobb fajgazdagságot a vegyes élőhelyeket magába foglaló 1es területen tapasztaltunk (4. táblázat). A 100 csapdaéjszakára jutó új fogások száma 28,5, az összes fogásszám 47,9 volt. A területen végzett ürgelyuk számláláskor 63 lakottnak bizonyult. Következtetések A területbejárások során megfigyelt gerincesek adatait az 5. táblázatban foglaltuk öszsze. A vizsgált időszakban a területen 22 emlős, 56 madár, 4 hüllő, 5 kétéltű és 11 halfajt figyeltünk meg. A Balaton déli partján, így a Látrányi Puszta TT-hez közel fekvő Irmapusztai halastavak madárfaunája a vizsgálatunktól lényegesen gazdagabb (az irodalmat összefoglalta PURGER és FENYŐSI 2001), a többi gerinces osztályra vonatkozó irodalom azonban nemcsak a természetvédelmi terület, hanem környékének vonatkozásában is hiányos volt. A TT északi határa felett elterülő galagonyabokros legelő kiváló élőhely és fészkelő terület több madárfaj számára (pl. poszáták, tövisszúró gébics, fürj, sordély). Az elha-