Ábrahám Levente: A Látrányi Puszta Természetvédelmi Terület élővilága - Natura Somogyiensis 5. (Kaposvár, 2003)

Ábrahám Levente: A Látrányi Puszta Természetvédelmi Terület nagylepke (Lepidoptera) faunájának vizsgálata - Investigation on the butterfly and larger moth fauna of the Látrányi Puszta Nature Conservation Area (Lepidoptera)

252 NATURA SOMOGYIENSIS A Diachrysia zosimi legtöbbször a védett Maculinea fajokkal együtt szokott előfordulni a nedves vérfüves réteken. Annak ellenére, hogy nem védett ugyanolyan jó élőhely minősítő szerepet tölt be, mint az említett két nappali lepkefaj. Hernyójának tápnövénye szintén a Sanguisorba officinalis. Populációi az élőhelyek megszűnésével (a vérfüves rétek kaszálásának felhagyásával) országszerte erősen visszaszorultak. A Hadena silènes hazánkban éri el elterjedésének északi határát, az Alföld homoki gyepeinek és a középhegység dolomit rétjeinek ritka karakterfaja. Belső-Somogy kiterjedt homokos vidékén nem él (ÁBRAHÁM és UHERKOVICH 2001). A Dunántúli-dombság szegélye mentén löszgyep foltok közvetítő szerepe segítségével terjeszthette ki elterjedési területét erre maradvány homoklepel foltra. Első somogyi adata Zamárdi környékéről ismert (RÉZBÁNYAI 1972). Az Euxoa segnilis is fejezetten homoki lelőhelyekről ismert faj. Ritkasága összefügg a természetközeli homoki gyepek elterjedésével, ennélfogva Somogyból csupán három lelőhelyről ismert: Darány, Nagybajom és Látrány. A területen a legnépesebb állománya a magas füvű, nem kezelt homoki gyepekben van. A Sentina roscida, kis méretű medvelepke faj a Dél-Dunántúlon nagyon szórványosan fordul elő. Mesterséges fényforrásokra kevésbé reagál, viszont a száraz gyepekben a késő délutáni órákban könnyen felzavarható. A faj legközelebbi ismert lelőhelyei a Bakony dolomit gyepfoltjain vannak (ÁBRAHÁM 1993). Jelenlegi tenyésző állománya a homokpuszta nem kezelt D-i területén található. Valószínűleg két nemzedéke fejlődik ki évente. A Látrányi Puszta Természetvédelmi Terület figyelmet érdemlő fajai a fokozottan nedvesség vagy a szélsőségesen szárazság által befolyásolt élőhelyekről ismertek. Az általános faunakép alapján jellegzetesek a feltöltődési társulásokhoz kötődő fajok: Hepialus humuli, Phragmatoecia casteneae, Euthrix potatoria, Celaena leucostigma, Archanara sparganii, Archanara dissoluta, Sedina buettneri Laelia coenosa. A védett területen nedves rét, mocsár- és láprét foltokban élnek még a következő ritkább fajok: Apamea scolopacina, Ascometria caliginosa, Plusia festucae, Euphia puppilata, Stegania caricaria, és a kicsit vagilisabb, gyakori fajok: Mythimna pudorina, Mythimna impura, Eustrocia uncula. A víz által erősen befolyásolt élőhely foltok közül a puhafa ligeterdők, erdőszegélyek kiterjedése a területen belül elég kicsi. így csupán néhány jellegzetes faja került elő ennek az élőhely típusnak: Centra erminea, Gastropacha populifolia, Pterostorna palpina, Arctolmis l-album, Apatura ilia. Mivel ez az élőhely típus kicsi a területen, így az itt említett fajok is kis populáció nagyságban vannak jelen, ritkák. Egykoron - II. József katonai felmérés céljából készült térképei szerint - a területen a mai nedves kaszáló rétek helyén égerliget erdők boríthatták, maradványaik ma már jórészt csak az időszakos vízfolyások mentére korlátozódnak. Jellegzetes fajaik azonban ma is meg vannak a területen: Apatele alni, Apatele cuspis, Apatele leporina, Drepana curvatula, Nola chlamitulalis stb. A természetvédelmi területen az élőhelyek rendkívül mozaikosak. A nagylepkék - bizonyos mobilitásuk ellenére - személyes lámpázással és fénycsapdával párhuzamosan gyűjtött minták alapján a száraz réteken, a homoki gyepekben nagyon jellegzetesen elkülönültek. Ezeken az élőhelyeken lokálisan gyakoribbnak bizonyult a Heliophobus reticulata, Symira nervosa, Calamia tridens, Calyptra thalictri, ritkább a Hadena irregularis, Euxoa segnilis, és az országos viszonylatban valamivel gyakoribb Malocosoma castrensis, amely a Dunántúli-dombság északi szegélyét kivéve hiányzik erről a területről. A nappali lepkék közül az Arethusana arethusa és a Scoliotantides orion fajok érdemelnek a Dél-Dunántúlon nagyon lokális előfordulásuk miatt fokozott figyelmet. A védett területen a fás vegetáció másodlagosan hiányzik, ezért a ligetes homokpusztai erdők jellegzetes lombfogyasztó fajai is csak kis populáció nagyságban fordulnak elő.