Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)

A nyuszt A nyuszt eurázsiai elterjedésű faj. Európában Skandinávia északi területeitől egészen a déli országokig előfordul, de Dél-Európában lényegesen ritkább faj. Nagyon hasonlít a nyesthez, de fülei kissé nagyobbak, torokfoltja általában krémszínű, melynek alakja lekerekített, szemben a nyesttel, melynek fehér torokfoltja villásan elágazik és egészen a mellső lábakra lehúzódik. Élőhelyeit elsősorban erdők jelentik, melyek egyaránt lehetnek lombhullató és fenyőerdők, továbbá előfordulhat cserjékkel borított területeken is. A szaporodó egyedek kerülik a fátlan vegetációt, kedvelik a dús aljnövényzetű erdőt, ahol a rágcsálósűrűség is nagyobb (MITCHELL-JONES et al. 1998). A nyuszt tehát tipikus erdei ragadozó, táplálkozási szokásait tekintve generalista. Leggyakrabban rágcsálók, köztük mókus, továbbá rovarevő emlősök, madarak, gyümölcsök és döghús alkotja a skandináviai nyusztok táplálékát (PULLIAINEN 1980, 1982, PULLIAINEN és OLLINMÄKI 1996, HELLDIN 2000). A svájci Alpokban (MARCHESI és MERMOD 1989), a skóciai (LOCKIE 1961), a lengyelországi (GOSZCZYNSKI 1986, JEDRZEJEWSKI et al. 1989, 1993b) erdőkben, valamint mediterrán szigeteken (MORENO et al. 1988, CLEVENGER 1993a, 1993b) is hasonló táplálékon élnek a nyusztok, de az arányok eltérnek, köszönhetően annak, hogy talajszinten és a fák lombkoronájában is sikeres vadász. A nyuszt fontos predátora a kisrágcsálóknak (GOSZCZYNSKI 1977), a madaraknak és a mókusnak (JEDRZEJEWSKA és JEDRZEJEWSKI 1998). Táplálék-összetétele viszonylag jól ismert a külföldi leírásokból. Magyarországon végzett vizsgálatok hiányában a hazai környezeti feltételekhez hasonló körülmények között kapott eredmények közül emelek ki néhányat. Lengyelországban, a Bialowieza-i Nemzeti Parkban végzett vizsgálatban a nyuszt biomassza számítás szerinti legfontosabb táplálékát a rágcsálók alkották (50-90%). A zsákmány ejtésnek júniusban volt a minimuma és októberben a maximuma (JEDRZEJEWSKI et al. 1993b). A madarak aránya tavasszal és nyáron volt magas, júniusban elérte a 37%-ot. A növényi táplálék júliustól októberig játszott fontos szerepet. Előnyben részesítették a farkas és hiúz által elejtett prédák maradványait is, de elkerülték a betegség, illetve alultápláltság miatt elpusztult nagyvadak tetemeit. A zsákmányszerző magatartás az esetek többségében (90%-ban) rágcsálókra irányult, gyakoriságát tekintve négy zsákmányállat/km és az eseteknek 35%-ában volt sikeres (JEDRZEJEWSKI et al. 1993b). Rádio-telemetriás vizsgálattal megállapították (ZALEWSKI 1997a), hogy egy év alatt, ivartól függően, 150-200 különböző pihenőhelyet használnak a nyusztok. A pihenőhelyek újbóli használata gyakoribb volt, amikor nagyvad tetemekre jártak vissza és ritkább havas, illetve hideg időben. A pihenőhelyek újbóli használatának gyakorisága független volt a rágcsálósűrűségtől. A nyári (párosodási) időszakban a hímek és a nőstények egymáshoz közel választottak pihenőhelyet. A két egymást követő pihenőhely közötti távolság a hímeknél hosszabb volt, mint a nőstényeknél (690, ill. 419 m). A nyuszt gyakrabban használt pihenőhelynek üregeket (talaj közelben, vagy odvas fákban), mint madárfészkeket (ZALEWSKI 1997b). A hímek gyakran, a kölyköt nevelő nőstények kizárólag odvas fákat használtak, de a nem kölykes nőstények jórészt fészkekben pihentek. A hőmérséklet is hatást gyakorolt a pihenőhely választásra, alacsonyabb hőmérsékleten gyakrabban pihentek talajhoz közeli üregekben, vagy odvas fákban. A földön levő pihenőhelyet (vagy odvas fát) gyakrabban választottak csapadékos