Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)

LANSZKI J.: RAGADOZÓ EMLŐSÖK TÁPLÁLKOZÁS-ÖKOLÓGIÁJA 51 Az emlősökből álló táplálékában a vízparton is előforduló pocok fajok, valamint vízpart közelben elhullott vaddisznó és szarvasfélék is szerepeltek (27. ábra és 9. melléklet). A csülkös vad fogyasztása ritkaságszámba megy, ezer táplálékelemből esetleg egyszer fordul elő. Az elfogyasztott nagyvadak a vidrának nem tipikus táplálékai, fogyasztott biomasszájuk elenyészően alacsony. A madarak, a hüllők és kétéltűek részaránya is alacsony volt, a korábbiakban ismertetett élőhelyekhez viszonyítva. A gerinctelenekből álló táplálékban a sárgaszegélyű csíkbogár szerepelt leggyakrabban, érdekességként tavaszi időszakban tízlábú rákok is előfordultak az étlapon. Összességében ezek biomasszája alacsony volt, hasonlóan az elfogyasztott növényeké is. A Lankóci-erdőben élő vidra táplálkozásában az egyébként nem tipikus táplálék taxonok jelentős szerepet töltöttek be. A kisemlősök előfordulása a Dráva-menti területekhez és a halastavakhoz viszonyítva tavasztól őszig általában jelentősebb volt, fogyasztott biomasszájuk 4-7%-ot tett ki, a fajok közül a közönséges vízicickány érdemel említést (9. melléklet). Madarakat télen nem zsákmányolt a vidra. A kis- és közepes testméretű madarak legnagyobb fogyasztott biomassza arányban (5%) tavasszal fordultak elő. Az alacsony haltáplálék-készlettel jellemezhető legtöbb Dráva-menti patak és csatorna vidra állományához hasonlóan a Lankóci égeresben élő vidra táplálékában is jelentős szerepet töltöttek be a kétéltűek és a hüllők. Arányuk tavasszal, biomassza számítás alapján elérte a 40%-ot, közülük legfontosabbak a különböző béka fajok voltak. A vidra domináns táplálékát ugyan a halak jelentették, de arányuk jelentős évszakos ingadozást mutatott. A sekély vizekben zömmel 100 g alatti halak éltek, ezek képezték a vidra fő haltáplálékát. Az égeresben található vizes élőhelyek részleges kiszáradása miatt a vidra táplálékszerzés érdekében távolabbi élőhelyek bejárására is rákényszerült. A haltáplálék fogyasztott biomassza aránya télen 93%-ot ért el, legjelentősebb faj a csuka, másodlagosan fontos a sügér volt. Tavasszal a halak részaránya 50% alá csökkent, míg az aszályos nyári, valamint a csapadékosabb őszi időszakban ismét megemelkedett (72-74%) fogyasztásuk. Ekkor a törpeharcsa, a naphal és a sügér részaránya növekedett meg a táplálékban. A gerinctelenek biomasszája minden évszakban számottevő volt, tavaszszal 5%ot tett ki. Legfontosabb szerepet a csíkbogár és a csibor fajok töltöttek be. A növények fogyasztása elhanyagolhatóan alacsony szinten mozgott. A Tetves-patakon élő vidra táplálékát nyári és őszi időszakban vizsgáltam (9. melléklet). Kistestű madarak alacsony arányban fordultak elő táplálékként. Őszi időszakban jelentős volt a kisemlősök, ezen belül a vízipocok fogyasztása (7%). A kétéltűek és hüllők aránya nyáron is számottevő volt (21%), ősszel pedig háromszorosára (60%) emelkedett. A táplálékmaradványok között mocsári teknős páncéljának a darabjai is előfordultak. A halak részaránya igen alacsony volt, nyáron csak 17%-ot, ősszel 23%-ot ért el fogyasztásuk. Fenékjáró küllő viszonylag gyakran szerepelt a patakon élő vidra étlapján. A nyári időszakban domináns tápláléka - minden eddig ismertetett élőhelytől eltérően - gerinctelenekből állt. Az élőhely különlegessége a tízlábú rákok gyakori előfordulása. További jellegzetesség a nyári időszakban tapasztalható igen alacsony vízszint, mely együtt jár a halállomány drasztikus csökkenésével. Ez az oka annak, hogy a vidra táplálékában a tízlábú rákok fogyasztott biomassza aránya nyáron kiugróan magas (62%) volt, majd a hűvösebb őszi időszakban 9%-ra csökkent. Nagyarányú rákfogyasztás más élőhelyeken sem ismeretlen. Vizsgálatok szerint (ERLINGE 1967a) Svédország egyes területein gyakran, akár 36%-os gyakorisággal is szerepelhet vidra táplálékként. A patakon élő vidra táplálékában a növények szerepe nem volt jelentős.