Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)

A vidra A vidra kutatása az 1960-as években kezdődött el táplálkozás-ökológiai és territoriális viselkedés témakörben, melyben Sam Erlinge professzor úttörő szerepet töltött be. A későbbiekben újabb módszereket, így például rádió-telemetriát is alkalmaztak. Továbbá vizsgálták a vidra szaporodásbiológiáját és az állománycsökkenést kiváltó tényezőket, például öko-toxikológiai szempontból. Napjainkban pedig már előtérbe kerültek a DNSszintű vizsgálatok a vidrakutatási módszerek között. A halastavakon, víztározókon és folyók mentén élő vidrák táplálék-összetétele viszonylag jól ismert, ezzel kapcsolatban számos összefoglaló munka illetve tanulmány jelent meg (pl. ERLINGE 1967a, 1969, WISE et al. 1981, CHANIN 1985, MASON és MACDONALD 1986, KRUUK 1995). Tekintve, hogy a vidra táplálékának nagy részét halak alkotják (pl. ERLINGE 1969, CHANIN 1981, WISE et al. 1981, MASON és MACDONALD 1986, KEMENES és NECHAY 1990, KRUUK 1995, DULFER és ROCHE 1998), érthető a halnak, mint fő tápláléknak a központi szerepe a faj elterjedésében, egyedsűrűségében és viselkedésében. ERLINGE (1968a) téli nyomszámlálás és értékelés alapján megállapította, hogy téli időszakban a vidrák harmada tart fenn territóriumot, melyek kifejlett, szaporodó hímek, vagy nőstények. A másik harmadrész fiatal példányokból áll, melyek az anyjukkal maradtak a harmadik részt pedig fiatal, de már önálló zsákmányszerzésre képes, kóborló egyedek alkotják. A hímek territóriuma több nőivarú vidráét is átfedheti, de a kölyköt nevelő nőstényeké különálló. Vizsgálata szerint a táplálékbőségtől függő vidrasűrűség a tavakon 0,7-1,0 egyed/km

2 vízfelületre vetítve, illetve 2-3 km partszakaszra, vagy 5 km vízfolyásra jut egy egyed. A territórium határainak fenntartásában az ürülék tölti be a legfontosabb szerepet, melynek szaganyaga és látványa a fajtársak számára fontos jelzés. A ragadozó emlősökre, köztük a vidrára sem jellemző a közvetlen fajon belüli agresszió. A vidra, mint a legtöbb ragadozó emlős tehát szigorúan territórium-tartó faj, létszáma függ a környezet eltartó-képességétől, ezért sem fordulhat elő, hogy adott területen „elszaporodik"'. A vidra kölykök más ragadozókkal összehasonlítva sokáig, akár egy éven túl is együtt maradnak anyjukkal (a rókánál és a borznál ez az idő csupán 4 hónap), ezalatt a nőstény nem szaporodik. Ennek következményeként megnő a generációintervallum, ami a faj sérülékenységét jelzi. Ráadásul számos tényező (illegális vadászat, autóforgalom, táplálékhiány, vízszennyezés) negatívan befolyásolja állományát. A vidra átlagos életkora - egy angliai vizsgálat szerint - mindössze 3 év, a nőstények életük során egy, esetleg két alkalommal kölykeznek és almonként két utódot hoznak világra (KRUUK 1995), miközben a potenciális élettartam 15 év (CHANIN 1985). Lengyelországban, a nagyobb folyókon 1,3-5,0, a közepes folyókon 1,3-1,9, a patakokon 1 vidra jut 10 km hosszúságú partszakaszra (JEDRZEJEWSKA és JEDRZEJEWSKI 1998). Telemetriás vizsgálatban megállapították, hogy általában napnyugtakor indul vadászútjára és aktivitásának éjszaka két maximuma figyelhető meg (KRUUK 1995). A vidra zsákmányszerzése és egyedsűrűsége függ a rendelkezésre álló táplálék-készlettől, a préda fajok évközi állományváltozásától (ERLINGE 1967b, 1968a, KRUUK et al. 1990, 1991, KRUUK és MOORHOUSE 1990). Vizsgálatok szerint (WISE 1980, WISE et al. 1981) haltáplálékának faj összetétele az évszakok függvényében igen nagy változatossá-