Lanszki József - Ábrahám Levente (szerk.): Magyarországon élő ragadozó emlősök táplálkozás-ökológiája - Natura Somogyiensis 4. (Kaposvár, 2002)

102 NATURA SOMOGYIENSIS terjedés peremterületének számító, jelen tanulmányban is szereplő Mike-Csökölyi terü­leten, 1995 és 1996 között 8-10 példányt lőttek (SIMON 1996). Az összes magyarországi vadászható faj terítékadatait nyilvántartó Országos Vadgazdálkodási Adattár szerint, 1997 és 2000 között összesen 130 egyed került terítékre, alapvetően Baranya, Somogy és Bács-Kiskun megyékben (CSÁNYI 1999, 2000, 2001, HELTAI et al. 2000d). A faj ismeretlensége miatt kissé részletesebb leírást adok, ugyanis előfordul, hogy az aranysakált terepen, vagy terítéken sem ismerik fel és kutyával vagy rókával tévesztik össze. Kétségtelen, hogy bizonyos hasonlóság mindkét esetben lehetséges. A kutyafélék­hez tartozó aranysakál 7-15 kg kifejlettkori súlyt ér el, testhossza 80-100 cm, farka rö­vid: 20-25 cm (REICHHOLF 1983, TRENSE 1989, MITCHELL-JONES et al. 1999). Szőrzete dús, tapintása durva, színezete a barnás-vörhenyestől a szürkés-feketéig bármilyen ár­nyalatú lehet. Hasa szürkésfehér, hátán sötét sáv fut végig. Feje keskeny, arcorri része megnyúlt, koponyája nem nagyobb lényegesen a rókáénál. Az arányosan rövid hegyes fülei a fejtetőn, egymástól távol helyezkednek el (DEMETER és SPASSOV 1993). A füleket kívülről vöröses szőr borítja, ellentétben a rókával, melynek fekete a fül külső oldala. Szeme ferde vágású (FARAGÓ 1994). Fején a szőrzet általában barna színű, pofája és a torok piszkos fehér. A tömör, rövid farok vége sötét színű (DEMETER és SPASSOV 1993), ellentétben a fehér farokvéggel rendelkező rókával. Fontos határozóbélyeget jelent a mancs, ugyanis a két középső ujjpárna mind a négy mancson részlegesen összenőtt. Ez a jellegzetesség a farkasnál, a rókánál, vagy a kutyánál nem fordul elő (FARAGÓ 2002). A kotorékot vagy maga készíti, vagy már kész róka, illetve borz várat foglal el (DEME­TER és SPASSOV 1993). Sok esetben nem készít kotorékot, hanem jól elrejtett vackot épít bozótosokban, nádasokban (DEMETER és SPASSOV 1993). Ezt támasztják alá a hazai hiva­tásos vadászok (BECK T., GELLAI T., KOLOZSI G. és SZÜLE P.) megfigyelései is. A sakál főként éjszaka és szürkületben jár táplálék után, a nappalt átjárhatatlan bozó­tosokban vagy kotorékban tölti. Főként vadászútra indulásakor hallható a csoport elnyúj­tott, hullámzó, esetenként hiéna "vihogására" hasonlító, de egyedenként is eltérő han­gokból álló üvöltése. A farkashoz hasonlóan kórust alkotnak, amely a territórium határ­jelzését és a csoport összetartását is szolgálja. A hangjelzésre a szomszédos családi cso­portok szinte azonnal válaszolnak. Szociális életük fejlettsége a farkasokét megközelíti. A sakál életre szóló párkapcsolatban él, a kölykök nevelésében a hím is részt vesz. A pár territóriumán belül csak a domináns a nőstény és domináns a hím szaporodik, ezek kölykeinek nevelésében "segít" a territóriumon belül maradt, előző évi lányutóduk. Ez az un. segítő egyed is részt vesz a kölykök táplálékkal való ellátásában és védelmezésé­ben. Ezt a nevelési stratégiát alloparentális utódgondozásnak nevezzük, mely révén a kölykök felnevelése sikeresebb (MACDONALD 1983, GERLAI és BARABÁS 1991). Ez a ma­gatartás ritkán a vörösrókánál is előfordul (MACDONALD 1979). Az európai állományokban a párzási időszak januártól márciusig tart, a vemhesség 60­62 nap. A kölykezés márciustól május elejéig tart, az átlagos alomlétszám 3-5, de ritkán akár 8 kölyök is előfordulhat (HELTAI és Szűcs 2002). A 12-15 napig vak kölykök két hetes korukig csak tejet szopnak. A továbbiakban előemésztett táplálékot is fogyaszta­nak. Ebben az esetben a zsákmányt a szülők nem a szájukban cipelik a kotorékhoz vagy vacokhoz, hanem fogyasztanak a prédából, majd a kölyköknek a gyomruk tartalmát ki­öklendezik. Ezt a kölykök ajaknyalogató viselkedése váltja ki. Két hónapos korukig szopnak és addig a kotorék közelét sem hagyják el. A következő év tavaszán hagyják el szüleik territóriumát, kivéve egyes nőstényeket, melyekből segítő egyed válik. A nősté­nyek már az első évükben, a hímek kétévesen válnak ivaréretté. Az ürítésnek - a farkashoz hasonlóan - igen fontos szerepe van a territórium határai­nakjelölésében (PETERS és MECH 1975, HARRINGTON és MECH 1979, MACDONALD 1980, 1983). A sakál az ürítést az esetek döntő többségében a territórium határán végzi, míg a rókánál ez nem kifejezetten jellemző. Gyakori, hogy több sakál ürülék is egymáshoz kö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom