Kasza Ferenc - Marián Miklós - Ábrahám Levente (szerk.): A Baláta-láp gerinces állatvilága, különös tekintettel a madarakra - Natura Somogyiensis 2. (Kaposvár, 2001)

KASZA F. És MARIÁN M.: A BALÁTA-LÁP ÉS GERINCES ÁLLATVILÁGA 73 A korábban is nyilvántartott cigánycsukról bebizonyosodott, hogy a szárazabb években állandó fészkelő. A korábban nem látott énekes rigó és léprigó fiókákat nevel az erdőben. A tücsökmadarak közül leggyakoribb fészkelő a berki tücsökmadár, új költőfaj a nádi tücsökmadár. A nádiposzáták közül változatlanul jelentős számban fészkel a nádirigó, az új domináns fészkelő a. foltos nádiposzáta. A korábban is előforduló kis poszáta és mezei poszáta egyes években Ids számban költ. A barátposzáta viszont a domináns fészkelő lett. A füzikék közül változatlanul fészkel afitiszfüzike és a csilpcsalpfüzike is. A korábban nem észlelt sisegőfüzike 15 éven keresztül költött a tölgyesben. Új fészkelő fajként figyeltük meg a szürke légykapót. A régebben nem észlelt örvös légykapó feltűnően sok revírt foglal az égerlápon és a tölgyes szélében. Változatlanul gyakori fészkelő az őszapó, a barát-, a szén- és a kék cinege. Új fajként telepedett meg a búbos cinege, fenyvescinege, függőcinege, rövidkarmú fakusz. A tövisszúró gébics csak a szárazabb években költött és kihúzódott az erdőből a láprétre. Újabban észleltük az ősszel és télen itt tartózkodó nagy őrgébicset. A korábban csak éjszakázni érkező seregélyek az erdő állandó fészkelői lettek. Új fészkelő a mezei veréb, a meggyvágó, a zöldike és a nádi sármány. A MADARAK ÉVSZAKOS MOZGALMA A téli időszak beköszöntével sok madárfaj csapatokba verődve éli életét. Jellemző egyes fajokra, hogy nem csak saját fajtársaikkal, de idegen fajbéli madarakkal együttesen is alkotnak csoportokat. Az erdőt járva, akár egy kilométert is megtehet a csöndes, lakatlannak tűnő erdőn az ember, míg hirtelen 20-30as mozgalmas, egymást halkan szólongató madárcsapat között találja magát. A láp körüli tölgyesben és gyertyánosban a széncinegék, barátcinegék és kék cinegék, a csuszkák, fakúszók, sárgafejű királykák, nagy-, közép- és kis fakopáncsok csapatokba verődve kutatják az erdőt, táplálékot keresve. A tölgyesben és a gyertyánosban falkákban járnak a meggyvágók, fenyőpintyek és erdei pintyek. A fenyves-, a búbos-, és barátcinegék, a királykák, valamint a közép fakopáncs a szinteket egymás között megosztva tartanak együtt. Az égeresekben 10-es, 20-as, néha 100-as csapatokban láthatók és hallhatók a csízek, amint az éger tobozkáiból és a nyírfákról szedegetik a magokat. A vadetetőre lehelyezett vadeleség gyűjti össze a citromsáimányokat, a szajkókat, a pintyeket és a széncinegéket. A süvöltők laza együttesei halkan fuvoláznak a fák koronájában. Ha jégmentes a tél, akkor a tőkés récék dominálnak a vízen. A rétisas néha már februárban tojáson kotlik. Márciusban a fürge őszapók nagy igyekezettel építik csinos, zárt fészkeiket. A cinegék zengik területfoglaló éneküket. Afekete és énekes rigók fuvolázzák trillájukat. Megérkeznek a csilpcsalpfüzikék. A vörösbegyek is egyre hosszabban énekelnek. A száraz ágakon dobolnak a fakopáncsok. A tavon már tőkés, csörgő- és böjti réce csapatok úsznak. Itt vannak a búbos és kis vöcskök. Az áprilisi hajnalban fokozatosan szólal meg az erdei kórus; kezdi a fekete ri-