Ábrahám Levente (szerk.): Somogy Fauna Katalógusa - A XX. század végén Somogy megyéből ismertté vált állatfajok listája - Natura Somogyiensis 1. (Kaposvár, 2001)
Nagy Barnabás - Szövényi Gergely: Somogy megye egyenesszárnyú rovarai (Orthoptera) - Orthoptera fauna of Somogy county (SW-Hungary)
114 NATURA SOMOGYIENSI S A Baranya megyei Drávafok és Drávasztára körzetében (1999. június 19-20án) is gyűjtöttük. Az olajzöld hegyisáska (Odontopodisma decipiens) az előző fajhoz nagyon hasonló, de morfológiailag mégis jól elhatárolható faj. Habitat iránti igényükben is elkülönülnek: az O. schmidtii a nedvesebb, az O. decipiens a szárazabb szederbozótos élőhelyeket kedveli. Az olajzöld hegyisáska elterjedésében az E-Balkánra korlátozódik és Magyarország délnyugati feléből többnyire diszjunkt, szigetszerű előfordulásai ismeretesek (NAGY B. és SZÖVÉNYI, 1997; NAGY A. és NAGY В., 2000). Közülük egyet Darány mellett találtuk meg (Barcsi borókás, 1998. júl. 16., 1999. jún. 19. ültetett fenyves Rubus-bozótos tisztásain). Itteni előfordulása igen korlátozott lehet, mert a Barcsi borókásban végzett korábbi és intenzívebb gyűjtések során (NAGY L., 1985) nem került elő. Ezen kívül Somogy megyében a Zselic északi részén, Zselickislak és Kaposgyarmat határában találtuk meg két további, szintén kis kiterjedésű előfordulását erdőszéli bozótosban (2000. augusztus 1.). A faj kiterjedtebb mecseid populációján kívül a Villány-hegységi nem túl erőteljes, és a magunk találta többiek (Szekszárd: Óriás-hegy, Raposka: Szentgyörgy-hegy) különösen gyengék, kis denzitásúak. Ismert élőhelyeik többsége korlátozott kiterjedésű, degradált, és ez vonatkozik a felfedezett darányi populációra is. Rubus-bozótos élőhelyek ugyan itt is gyakoriak, azonban az elszigeteltebb helyzetű habitatok esetleges kolonizációját - egyéb körülményektől eltekintve - az Odontopodisma sáskák szárnyatlansága, csökkent vagilitása is megnehezíti. Lokálisan értékes fajok E csoportban említendők egyrészt azok a fajok, amelyek az ország egyéb tájain gyakoriak, de Somogy megye területén areájuk északnyugati határzónájában már igen szórványosan és szigetszerűen fordulnak elő. Egyesek (pl. az Oedaleus decoms, a Mynneleotettix antennatus) a homokpusztai maradvány foltokon indikátor fajoknak tekinthetők. Közülük a szalagos sáska {Oedaleus decorus) közepes röpképessége révén a leginkább mozgékony. A számára alkalmas habitatok elérése, esetleges kolonizációja sokkal inkább biztosított, mint a rövidebb szárnyú, kevésbé mobilis homoki bunkóscsápúsáska (Mynneleotettix antennatus) és a szőke tarlósáska (Omocestus petraeus), vagy még kevésbé a röpképtelen fürge szöcske (Pachytrachis gracilis) számára. Ökológiai, állatföldrajzi státusukat illetően ide sorolhatók a már fentebb tárgyalt védett fajok (Poecilimon ĵussii, Calliptamus barbarus, Acrida ungarica) is. Kiemelendő még a nagy avarszöcske (Pholidoptera aptera), amelynek somogyi előfordulására csak most derült fény. A megye két pontján találtuk meg: Zselickislak (Pölöskei-rét, 2000 aug. 1.) és Kaposgyarmat (Vörösalma, 2000 aug. 1.). Míg e Kelet- és Közép-Európában elterjedt szöcske általánosan hegyvidéki előfordulású (INGRISCH és KÖHLER, 1998), helyi érdekessége és értéke abban rejlik, hogy mindkét zselici élőhelye igen alacsonyan; 160, illetve 150 m tengerszint feletti magasságban található. A Pb. aptera fajnak ezek az eddig ismert legalacsonyabb hazai élőhelyei. E szokatlan előfordulás oka valószínűleg a viszonylag csapadékos és lokálisan - főleg északias kitettségű domboldalakon - hűvös klíma, amely lehetővé teszi Zselicben például a bükk (Fagus sylvatica) extrazonális előfordulását is. Hasonló jelenség, neveztesen hegyvidéki fajok dombsági megjelenése tapasztalható a szintén csapadékos Őrségben, ahol a Pholidoptera aptera (a Tettigonia cantans szöcskével együtt) ugyancsak 300 m alatt (280 m-en) fordul elő (NAGY B. és SZÖVÉNYI, 1997).
