Ábrahám Levente (szerk.): Somogy Fauna Katalógusa - A XX. század végén Somogy megyéből ismertté vált állatfajok listája - Natura Somogyiensis 1. (Kaposvár, 2001)
Nagy Barnabás - Szövényi Gergely: Somogy megye egyenesszárnyú rovarai (Orthoptera) - Orthoptera fauna of Somogy county (SW-Hungary)
NAGY В. És SZÖVÉNYI G.: ORTHOPTERA 111 A homoki olaszsáska (Calliptamus harbarus) Magyarországon a kopár, homoki élőhelyek jellemző faja, amely különösen a Duna-Tisza-közén otthonos (NAGY В., 1958; SZELÉNYI et al., 1974; RÁcz, 1986; SCHMIDT, 1987). A darányi homokos területen való előfordulása areájának ugyancsak nyugati határzónájába esik. Gyűjtésünk idején (június 19.) csupán fiatal (L2-4) példányok voltak találhatók, amelyek identifikálása némileg bizonytalan és ezért később imágók gyűjtésével megerősítendő. A sisakos sáska (Acrida ungaricá) túlnyomóan alföldi állat, Dunántúlon korlátozott, szórványos előfordulású, és somogyi jelenléte areájának ugyancsak legészaknyugatibb zónájába esik (NAGY L., 1985; ÁBRAHÁM, 1992). A P.fiissü erősen helyhez kötött életmódú, a C. barbants és A. ungaricá gyenge röpképességük révén is csak kisebb élőhelyi távolságok áthidalására képesek. Mindhárom "védett" fajnak ez a csökkent vagilitása meghatározó jelentőségű természetvédelmi vonatkozásban is. Szigetszerű előfordulásuk miatt élőhelyük megbolygatása, megváltoztatása lokálisan átmeneti, vagy teljes kipusztulásukhoz vezethet. Későbbi rekolonizációjuk igen megnehezített és gyenge mobilitásukon kívül még számos tényező függvénye. További, állatföldrajzilag értékes fajok A fentebbiekben tárgyalt védett fajokon kívül somogyi vonatkozásban állatföldraj zilag kiemelkedő jelentőségű továbbá két szöcske és két sáskafaj is. Közülük a Schmidt-pókszöcskéje (Poecilimon schmidtii) a Zemplén-hegység kivételével Magyarországon ritka és erősen diszjunkt előfordulású (NAGY és SZÖVÉNYI, 1999b). Dunántúlon - a Budai- és Visegrádi-hegység mellett - eddig csak a Dráva-völgyi párás, bozótos élőhelyekről került elő néhány példánya. A déli doboló szöcske (Meconema méridionale) néhány éve tűnt fel a hazai Orthoptera faunában (SziRÁKi, 1996). E mediterrán, szárnyatlan szöcske északra való előrenyomulását Ny-Európában már korábban észlelték (KLEUKERS et al., 1997), azonban Európa kontinentálisabb területein, nevezetesen Magyarországon csak az utóbbi években tűnt fel. Eddigi három hazai lelőhelye mind Somogy megyére esik (Gálosfa, Vízvár, Látrány). Nyugat-európai szakirodalmi adatok észak felé terjedését összefüggésbe hozzák forgalmasabb útvonalakkal, a közúti forgalommal, azonban a somogyi lelőhelyek ezt kevéssé támasztják alá. A vízvári (Dráva-parti bozótos; gyűjtő: Szentkirályi Ferenc) és a látrányi (tölgyliget széle; gyűjtők: Szentkirályi Ferenc, Rozner György és Nagy Barnabás) élőhelyekről kimutatott példányaink közúti forgalomtól távolabbi, természetes, vagy legalább is természetközeli helyekre utalnak. Érdekes megemlíteni, hogy az eddigi példányok többségét neuropterológusok gyűjtötték, akik előszeretettel hálózzák, kopogtatják a fák, bokrok lombozatát. E szöcskefaj ugyanis - hasonlóan a hazánkban sokkal elterjedtebb rokon fajához (Meconema thalassinum) - a fák, bokrok lombozatában tartózkodik. A déli doboló szöcske hazai előfordulásai egyúttal az area legészakkeletibb pontjait jelentik. Schmidt-hegyisáskája (Odontopodisma schmidtii) az előző fajnál jóval korlátozottabb areájú: ENy-Balkánra és az Alpok DK-i előterére szorítkozik. Magyarországon a DNY-i határzónából vált ismeretessé (NAGY B. és SZÖVÉNYI, 1997; SZIRÁKI, 1998). Az Őrségben és a Dráva mentén - Ortilos és Vízvár között szeder-bozótos habitatokban helyenként gyakori. Egyik kedveltebb tápnövényén, a szedren (Rubus sp.) feltűnőbb levélrágásait is megfigyelhettük. Érdekes volna tovább nyomozni, hogy a Dráva völgyében meddig terjed kelet felé.