Gyökerek (A Dráva Múzeum jubileumi tanulmánykötete, Barcs, 2009)

Jubileumi írások - Banicz László: Barcs -Harminc esztendő

területe részben a Dráva Faipari Kft. (36.526 m ) részben a DRÁVA COOP Mezőgazdasági Szövetkezet (20.241 m ) tulajdona volt. Ezeket az önkormányzat 40 Ft/m" értékben vásárolta meg. A DDNP lemondott elővásárlási jogáról. A drávai strandhoz eredetileg három területet kívántak megvásárolni, de az egyik állami tulajdonban volt, ezért ezt nem vették meg. Ezen a területen alakítottak ki egy pihenőhelyet a vízitúrán résztvevők számára és itt hozták létre a Barcsi Vízisport Egyesület bázisát is. A Dráva mellett rendelkezik a város egy olyan természeti kinccsel is, melynek kiaknázása sokáig váratott magára. Ez természe­tesen nem más, mint a feltárt nagyon jó minőségű termálvíz. Az erre építendő rekreációs termálközpont megvalósításának első ütemét 2005 júliusában fejezték be, a második ütembe tervezett létesítményeket 2006 februárjában adták át. A Rekreációs Termálközpont és ennek keretében a gyógyászati részleg szakorvos irányításával márciustól már teljes felszereltséggel a látogatók rendelkezésére állt. A szabadstrand, a Rekreációs Termálközpont és a természet nyújtott lehetőségek ugyanakkor önmagukban nem elegendőek a turizmus fellendítésére. Egyéb területen is biztosítani kell az ideérkező látogatók kellemes időtöltését, „komfortérzetét". Részben ezt célozta meg a „Barcs szíve újra dobogjon" város­rehabilitáció is, melynek első ütemében a Móricz Zsigmond Általános Művelő­dési Központ rekonstrukciós munkáira sikerült pályázati támogatást nyerni. A moziterem kivételével 2006 júliusára az egész épületet felújították és a tetőtér hasznosításával új funkcióknak is helyet tudott adni az intézmény. A felújított Művelődési Központ

Next

/
Oldalképek
Tartalom