Gyökerek (A Dráva Múzeum jubileumi tanulmánykötete, Barcs, 2009)

Tanulmányok a várostörténet köréből - Dr. Kéri Nagy Béla: Menekülés és visszatérés

elrendelte, hogy biztonsági okokból mindenki készüljön fel a menekülésre, és az elvinni szándékozó dolgaikat is csomagolják össze. A Zádorba érkezők a falu elején lévő házaknál kértek bebocsájtást. Az elsőként érkezők így kerültek Jekli Jánosékhoz. A lovaskocsival érkező Embersics István drávaszentesi lakos népes családjával Jekliéknél már nem fért el. Ekkor üzent Patkó Sándor módosabb zádori gazda, hogy az érkező menekülteket küldjék hozzájuk. Mivel a falvakból a munkaképes férfiakat közmunkára vitték, vagy katonaként a frontokon harcoltak, szívesen vették az evakuáltak segítőkész munkáját. Patkóék veje, Márton Kálmán is az orosz frontra került, ahol a Kurszk környéki harcokban viszonylag hamar hősi halált halt. Otthon csak az idős Patkó házaspár, özvegyen maradt leányuk, Márton Kálmánné és kisunokájuk, Ida tartózkodott. Kedvező volt Patkóék számára az érkező családok jelenléte abból a szempontból is, hogy védelmet kaptak a bizalmatlan külsejű bolgár és jugoszláv katonák, partizánok rendszeres kéregetéseitől, zaklatásaitól. Ennél is jobban féltek az italozó orosz katonáktól, akik ott erőszakoskodtak leginkább ahol hiányzott a férfinép. Patkóék háza, mint a falu legnagyobbika több család befogadására is alkalmas volt. így került Patkóékhoz Embersics István és családja mellett a Pécsről náluk tartózkodó Paragi János és családja, a Paksicza, valamint a Bergovecz család. Továbbá Sziács József és családja Drávagárdonyból, Dudás Pálék Potonyból és Horváth Pálék Tótújfaluból. Akik már nem fértek el a konyhában és a szobákban, azok a szerényen, de lakhatóvá átalakított padláson találtak menedéket. A Patkó család nem kis áldozatvállalással 33 befogadott menekültnek az ellátásáról gondoskodott.~~ Az elhagyott és megszokott otthon helyett a zsúfolt új szálláshely, ha szűknek is bizonyult, a megértés, a menekült élet, az azonos sors tudomásulvétele és elfogadása egy sajátos közösséggé kovácsolta a különböző helyről érkezett, más-más mentalitású és hitű embereket. Az evakuálás alatt az asszonyok általában mosással, főzéssel, varrással, szövéssel, ruhák javításával, az idősebb férfiak és a serdülő gyerekek az istállókban és környékén a jószágok gondozásával, favágással, udvartakarítással foglalkoztak. A munkaképes menekülteket a helybéliekkel együtt hadimunkára is vitték. A félelemtől, kényszertől és nem utolsósorban az egymásra utaltságtól összeszokott kis közösségek együtt mentek a vasárnapi istentiszteletekre, ahol vigaszt kaptak az otthonról elűzött, fájó lelkükre. Együtt ünnepelték a Húsvétot is. A közösen elfogyasztott, könnyektől megszentelt ebéd alatt mindannyian elhagyott otthonaikra gondoltak és várták a visszatelepítés bejelentésének magasztos pillanatát. "

J Patkó Erzsébet (1921-1999. Zádor) volt szigetvári lakos szóbeli közlése.