Gyökerek (A Dráva Múzeum tanulmánykötete. Barcs, 2008)

Mészáros Ádám: Felvidéki magyarok betelepülése Barcsra és környékére a II. világháború után

Az első Csehszlovákia halála Ahogy a Trianon előtti Magyarország, úgy a Trianon utáni Csehszlovákia sem kezelte helyén a kisebbségek ügyét. A csehek és a szlovákok nem titkoltan egy tisztán szláv állam kialakítására törekedtek, amelyben nincs helye másnak, így természetszerűen a magyaroknak sem. Ugyanekkor a megcsonkított magyar állam nem tudta és nem is akarta elfogadni a hatalmas veszteséget, és területi revízióra törekedett. Két évtized sem telt el az első világháborút lezáró békeszerződések aláírása óta, és a soknemzetiségű Csehszlovákia darabjaira hullott szét. A csehországi Szudéta-vidék német ajkú lakossága a német birodalomhoz kívánt csatlakozni, a szlovákság pedig autonómiát követelt a csehektől. Az egyre feszültebb nemzetközi helyzetben a felvidéki magyarság is erősen reménykedett az anyaországgal történő újraegyesítésben. Az egy tömbben élő, és az összefüggő magyar nyelvterület részét képező csehszlovákiai magyarság természetes vágya és törekvése volt a területi revízió, amely 1938 őszén valóra is vált. November 2-án Bécsben aláírták azt a szerződést, amely Magyarország északi határát a magyar-szlovák nyelvhatárhoz igazította. Ismét Magyarország része lett Komárom, Érsekújvár, Losonc, Léva, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Ungvár és Munkács városokkal együtt 11 927 km

2 terület, 1.050.000 lakossal. A „visszatért" állampolgárok 86,5 %-a magyar nemzetiségű volt. Készülődés a magyar honvédek fogadására. Zselíz, 1938.