Gyökerek (A Dráva Múzeum tanulmánykötete. Barcs, 2008)

Mészáros Ádám: Felvidéki magyarok betelepülése Barcsra és környékére a II. világháború után

MÉSZÁROS ÁDÁM FELVIDÉKI MAGYAROK BETELEPÜLÉSE BARCSRA ÉS KÖRNYÉKÉRE A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN Európa 20. századi történelme különösen bővelkedik az etnikai és vallási alapú konfliktusokban, egyes népcsoportok, nemzeti illetve vallási közösségek elleni, nacionalista indíttatású fellépésekben. Az első világháborút (1914-1918) követően, illetve a második világháború (1939-1945) alatt és után több mint 10 millió ember volt kénytelen elmenekülni szülőföldjéről, illetve vált politikai okból kényszerű kitelepítés áldozatává. Ezeknek a tömegeknek nem „csupán" egy élet munkáját kellett hátrahagyniuk, de ki kellett szakadniuk a biztonságot nyújtó, ismert és megszokott környezetükből, ott kellett hagyniuk a halottaik sírhelyeit, és talán egy életre elbúcsúztak barátaiktól, rokonaiktól is. Idegenné, gyökértelenné, kiszolgáltatottá váltak. Igaz, a tényleges genocídiumhoz, vagyis a nem kívánatos népcsoporthoz tartozó emberek fizikai megsemmisítéséhez viszonyítva ez kevésbé súlyos csapás. A kényszerű kilakoltatás, a szülőföldről való elüldözés után ezek az emberek valahol máshol új hazára leltek. Ha nekik nem is, de gyermekeiknek, unokáiknak már lehetőségük nyílhatott a társadalmi felemelkedésre is. Mégis, a szülőföldjüket és otthonaikat kényszerből, külső nyomásra elhagyó családok számára ez minden esetben pótolhatatlan veszteséget, egész életre kiható, súlyos traumát jelentett. Mindezt tetézi, ha egy népcsoport kitelepítésének célja az állami szintre emelt nacionalizmusra vezethető vissza, és egy terület etnikai arányainak erőszakos megváltoztatására irányul. Közép-Európa népe különösen sokat szenvedett az elmúlt évszázad etnikai ellentétei miatt. Már a trianoni döntést követően nagyszámú magyar menekült érkezett az anyaországba az elcsatolt területekről, a második világháború alatt és után pedig Közép-Európa szerte soha nem látott mértékű, tömeges migráció volt tapasztalható. A világháború alatti spontán migráció és az 1945 utáni be- és kitelepítések Barcsot és környékét is érintették. 1940-ben, a II. bécsi döntés után kb. 380 fő érkezett Barcsra a román kézen maradt dél-erdélyi területekről, míg 1943-44-ben 121 jugoszláviai magyar menekült lépte át a határt. 1944 tavaszán 306 barcsi és környékbeli zsidó polgárt deportáltak, és 1944-48 közt 460 német nemzetiségű barcsi lakos hagyta el szülőföldjét. Végül pedig 1947-ben és 48-ban közel 500 szlovákiai magyart (130 család) telepítettek le Barcson és Szulokban. Dolgozatom célja a kitelepített felvidéki magyarok kálváriájának felidézése.