Gyökerek (A Dráva Múzeum tanulmánykötete. Barcs, 2008)

Ander Balázs - B. Czeller Szilvia: Csehszlovákia - 1968

Fehérvári László tábori lapja, melyet feleségének írt (1968. aug. 6.) Hosszú Istvánná 4 : „A behívó itthon ért bennünke. Sipos Béla somogytar­nócai tanácselnök hozta, aki tőlünk a 3. házban lakott. Azt sem tudtam, miért és hova viszik a férjemet. Nagyon szomorú voltam, főleg, hogy 3 éves pici gyerek­kel maradtam egyedül. " A kultúrházbeli eligazításon a helybeliek mellett a környékbeli települése­ken élő tartalékosok is részt vettek. Halász Miklós 5 akkoriban a járási tanács pénzügyi osztályvezetője volt. Horváth János tanár úrral együtt a mozgósítás során feladatul kapták, hogy a közeli falvakból hozzák be Barcsra az érintett személyeket. Legemlékezetesebb maradt számára az, mikor a rinyaújnépi lako­dalomból magát a vőlegényt kellett elszakítani a vendégseregtől. Győri Vilmos 6 meséli a mozgósítás körülményeiről: „A riadólánc tagja­ként azon az 1968-as nyári éjszakán az volt a dolgom, hogy egy lista alapján három környező községből: Péterhidáról, Komlósdról és Drávaszentesről szállítsam be Barcsra a behívott tartalékosokat. Ez meg is történt. Ezt megelő­zően néhány nappal Tata és Oroszlány között egy sportreptéren láttam orosz 4 Hosszú Istvánné Papp Margit (1942) somogytarnócai lakos közlése. 5 Halász Miklós (1941) Barcson élő személy elmondása szerint. ó Győri Vilmos (1928) barcsi lakos visszaemlékezése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom