Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2007

B. Czeller Szilvia: Közösségi-kulturális élet a barcsi cigányok körében

В. Czeller Szilvia: Közösségi - kulturális élet a barcsi cigányok körében Bari Károly Cigány Klub „Ne szórjatok elénk Sem kölest sem zabot Gyöngy, igazgyöngy illik a fekete korallhoz" (Bari Károly: Fekete korall) Bokor József, Balogh Lajos, Fenyvesi György, Balogh Ferenc (a háttérben) és Végvári István a Bari Károly Klub nyitó rendezvényén Az 1980-as évek közepén szükség mutatkozott egy olyan helyiségre, ahol a baráti közösség találkozni, szórakozni, művelődni tudott. Bokor József 10 azzal az ötlettel kereste meg a Művelődési Ház igazgatóját, Vértes Györgyöt, hogy a kultúrház szomszédságában álló Juhász-féle házat, melyet az akkori városi tanács kisajátított, segítsen megszerezni erre a célra. Vértes György a városve­zetők felé jelezte ezt az igényt, sikerült is klubcélokra átvenni a Bajcsy u. 11. sz. alatti lakóépületet. Romos, lepusztult állapotú volt a kiszemelt ház, de ez nem szegte kedvét a tenni vágyóknak. Az akkori klubtagok (kezdetben 15-20 Bokor József közéleti tevékenységének kezdeteiről lásd még a Somogyi Néplap. 1971. dec. 1-jei cikkét: „A kis könyvtárost felkarolják" címmel. 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom