Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2007
Dr. Kéri Nagy Béla: Barcs – Krím-félsziget – Barcs. Életkép Márkus Sándor oroszországi hadifogságából, 1944. december – 1948. július
Dr. Kéri Nagy Béla: Barcs — Krím-félsziget - Barcs. Életkép Márkus Sándor oroszországi hadifogságából torolták. A jaltai lágerben Márkus Sándor nem hallott testi fenyítésről, legalább is nincs tudomása róla. Olyan esetről viszont tud, hogy a foglyok egymás között összevesztek, ami előbb-utóbb verekedéssé fajult. A kimerültség, a tehetetlenség sok embernek kikezdte az idegeit. Viták, nézeteltérések esetén ezért került sor a viszonylag gyors csetepatéra. Ilyen esetben az őrség azonnal közbelépett, és elkülönítették a renitenskedőket. A fenyítéseknek különböző fokozatai léteztek: nehezebb fizikai munkára irányítás, többlet munkavégzés, levélírástól való eltiltás, stb. A legsúlyosabb büntetés Jaltán a magánzárka volt. Minden fogoly havonta egy alkalommal egy tábori levelezőlapot írhatott haza, melyen volt egy válaszlap is, melyet a hozzátartozók megírhattak, és visszaküldhettek. A levelezőlapokat az operatív részleg, a „kékek" rendszeresen átolvasták, cenzúrázták. Ha a hadifoglyok nekik nem tetszőt írtak, a levelezőlapokat azonnal megsemmisítették, a levelek íróit pedig példásan megbüntették. Ebből következik, hogy csak szépeket és jót lehetett írni. Márkus Sándor fogságba esésekor azonnal írt haza, amit még akkor nem cenzúráztak. Ebben a levélben leírta, hogy a többi levélben az általa leírtaknak mindig az ellenkezőjét értsék. Több esetben írta, hogy ha a disznókat etetik otthon, akkor gondoljanak rá. Ezzel azt kívánta jelezni, hogy a kapott ételek minősége megegyezik otthon a disznóknak adott moslékkal. A három éves lágerélet idején alkalma volt arra is, hogy ismerősöket keressen a táboron belül, vagy munkába menet közben. így találkozott a lágeren belül Fischer Mihály és Szantner János barcsi lakosokkal. Más, Barcs környékéről származó hadifoglyok is voltak a Krímben, bár velük személyesen ott nem találkozott. Arról tudott, hogy Szulok községből és a környék falvaiból többen is fogságba estek, közülük menet közben jó páran meg is haltak. A Szulokból elhurcolt Magenheim Péter hat évig tartó „körutazása" az orosz lágerekben külön említésre érdemes. 1944. december 6-án a Barcs után Szulok községet is elfoglaló orosz egység parancsnoka a kisbíró útján értesítette a falu lakosságát, hogy a katonaviseltek jelentkezzenek a helyi bírónál a honvédségi szolgálat idejéről és helyéről szóló igazolásért. A bírónál megjelent a 18 éves, helyi születésű Magenheim Péter is, akit német származására való tekintettel épp abban az évben, leventeként vonultattak be az SS-be. Alakulatától sikerült megszöknie, ezért a német és a magyar tábori csendőrök elől bujkálnia kellett. A szovjetek megjelenésekor előjött rejtekhelyéről, mivel szabad embernek hitte és érezte magát. A bírónál összegyűltek Istvándiba küldték azzal az indokkal, hogy ott tartózkodik az igazolást adó szovjet parancsnok. Istvándiban másnap közölték, hogy az igazolásokat Szigetváron kapják kézbe, de már orosz fegyveres őrizet mellett indulhattak tovább. 1945. január elsejére az is kiderült, hogy a fegyveres kísérettel tovább kell menniük Kaposvárra. Pár nap után ismét tovább 244
