Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2007

Necze Gábor: „Születtem 1915-ben” – egy régi barcsi visszaemlékezései

Necze Gábor: „Születtem 1915-ben... " Egy régi barcsi visszaemlékezései helyettese voltam, aki az induló csapat leghátsó embere volt. Előttem közvetlenül a századom-béliek voltak. Ahogy ellentámadásba indult a csapat, kiértünk Szaguny községből, észrevettem, hogy szemben jön velem egy szán, amit a zászlóalj-parancsnokunk legénye hajtott. Én megkérdeztem tőle, hogy a zászlóalj-parancsnokunk hol van, mert szerettem volna a saját csapattestemhez kerülni. О azt mondta, hogy itt van Szagunyban. Én erre kiléptem, amit észrevettek a századbeliek, akik szintén kiléptek, és visszamentünk. Szerencsére nem vettek észre bennünket, mert akkora szél- és hófúvás volt, hogy senki nem tekintgetett másfelé. Különben azt hiszem, egyből agyon lőttek volna bennünket. A század pedig ment tovább az ellentámadásba, vagyis a halálba. Egy barcsi fiúval találkoztam, aki szintén az ellentámadásba indulók között volt, de soha nem tért vissza. Én vittem haza a testvérének a hírt, hogy nyilván meghalt. Ahogy visszaértünk Szagunyba, láttuk, hogy itt már nagyon nagy bajok lehetnek, mert a civil lakosság a raktárakból folyamatosan hordta szét a rengeteg élelmiszert, szalonnát, cukrot, cigarettát. Teljesen kifosztották a raktárt. Mi is tudtunk még szerezni egy kevés kekszet és pálinkát, de a zászlóaljparancsnokunkat már nem találtuk, úgyhogy újra magunkra.maradtunk. Nem tudtuk, hogy mit csináljunk és merre menjünk. Végül elindultunk hátrafelé, de az utat lezárták a tüzérek, ezért meg kellett kerülnünk őket. A kertek alatt mentünk, hogy elkerüljük a falut. Mikor elhagytuk a falut, visszamentünk az útra. Nekem ekkor már nagyon fájt a lábam. A térdem nem hajolt. Csúszkáltam a havon, míg nem jött egy szánkó, aminek a talpára álltam, de a társaim kiabáltak, hogy ne menjek, ne hagyjam itt őket. Erre leszálltam és továbbcsoszogtam az úton. Estére Kodenzovóba

37 értünk. Itt rengeteg katona volt már: tüzérség, gyalogság, lőszeres lovas kocsik, stb. Itt azt mondták, hogy éjfélkor bezárul a kör, vagyis az oroszok elzárják az utakat, és nem tudunk továbbmenni. A századombéliek, akikkel együtt voltam, mondták, hogy tizedes úr, menjünk tovább. Mondtam, gyerekek, menjetek tovább, én sajnos nem bírok veletek menni, mert nagyon fájnak a lábaim. Lesz, ami lesz, én nem bírok tovább menni. Erre föl ők is ott maradtak. Reggelre rengeteg katona jött össze mindenféle alakulattól. Rengeteg lőszer is volt, csak olyan tiszt nem volt, aki összefogta és irányította volna a társaságot. Az ellentámadásoknál tudtak intézkedni, és halálba vinni azt a rengeteg katonát, de itt nem... Kodenzovó falu a magyar védvonal déli részén feküdt, kb. 8 km-re a Don-menti védővonaltól. A településen raktárak voltak kialakítva, ahonnan lőszerrel és élelmiszerrel látták el a csapatokat. - Boldizsár 1982. 43. 206