Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2007

Necze Gábor: „Születtem 1915-ben” – egy régi barcsi visszaemlékezései

Necze Gábor: „Születtem 1915-ben... " Egy régi barcsi visszaemlékezései nek dacára 1920-ban a bátyám, 1921-ben pedig én elkezdtük a hedrehelyi elemi iskolában a tanulmányainkat. Az első 4 osztályt még a hedrehelyi református iskolában végeztem el, de addigra már annyira kiéleződött a két vallás közt a viszony, hogy az 5. és 6. osztályt az 5-6 km-re lévő Saroltapusztán végeztem el, ami Németladhoz tartozott. Itt egy tanítónő dolgozott. Visszaemlékezésem szerint nagyon sok nehézséggel kellett már akkor is megküzdenem, főleg a téli időszakban. Sokszor térdig érő hóban, nagy hidegben kellett már 6 órakor elindulnom, hogy 8 órára odaérjek az iskolába. Gyalogút volt végig a réten, szántóföldön keresztül és állandóan egyedül kellett mennem. Bátyám a 6. osztály elvégzése után Pécsre ment a rokonokhoz és ott végezte el a polgári iskola első osztályát. De annak dacára, hogy a rokonoknál volt, nagyon sokba került a szüleimnek, és ők úgy döntöttek, hogy - mivel engem is a következő évben polgáriba akartak járatni - olyan helyre költöznek, ahol helyben van a polgári iskola. így kerültünk 1927-ben Barcsra. A Barcsra való átköltözéssel az én jövőmet is jobban meg akarták alapozni. Apámnak ez nem volt nagyon jó, mert a környék nem volt bortermő vidék, és a kádármesterség nem nagyom ment. Úgyhogy a háború után a család elköltözött Szentlőrincre. 2. A Barcson eltöltött évek (1927-1937) Élt Barcson egy régi ismerősünk, Újhelyi Pál, aki távoli rokonunk volt. Gyermekkori emlékeim szerint jellemző volt rá, hogy tehén húzta a kocsiját. További furcsasága volt még, hogy mindig úgy búcsúzott, hogy „Isten velük és velünk, maguktól és mivelünk". Tőle érdeklődött az apám a barcsi viszonyokat illetően. Ez az ismerős rábeszélte a szüleimet, hogy jó helyre fog kerülni a család Barcson. így vettünk egy házat Barcson. A barcsi házunk három szobás volt, később építettünk az udvarban egy kis melléképületet, ami a mai napig áll.

6 A '30-as évek elej én az egyik szobát kiadtuk egy borbélynak. A '30-as évek végén lengyel menekültek laktak a házunkban, de ekkorra én már elkerültem a szülői házból. A családnak, a gyerekeknek jó volt itt élni, apámnak viszont nem. Neki Barcson nem volt rendes munkája. Az volt a szerencse, hogy a közelben volt egy fűrészüzem, ahol sokszor sikerült munkát kapnia. Sokszor én is besegítettem apámnak. Egyszer egy akkora nagy kádat készített az apám, hogy állványt kellett ácsolni hozzá, annyira magas volt. Édesanyám testvérét a családjával együtt (Marosvári) szintén sikerült lecsalni Barcsra (édesanyámnak négy vőtársa volt, akik a testvérek férjei voltak, és hármat közülük Petrovicsnak, Márko6 A ház a Nagyhíd utca 44. szám alatt napjainkban is áll. 184