Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2006

Ander Balázs: Adatok az egyházi nagybirtok történetéhez a Barcsi járás horvát falvaiban a 19-20. század fordulóján

Ander Balázs: Adatok az egyházi nagybirtok történetéhez a Barcsi járás horvát falvaiban élveszületés és 22,2, 27,2, 28,3 valamint 26,3 ezrelékes halálozás mellett a megyei szintet meghaladó: 15,1, 11,7, 16,5 és 13,9-es eredményeket ért el. A természetes szaporodási mutatók tehát mind a négy községben pozitív szaldót mutattak, de a tényleges szaporodás rovatai mindenhol kevesebbet jeleznek ennél. A statisztika nyelvéről lefordítva ez azt jelenti, hogy bár Lakócsa népessége 189, Potonyé 94, Szentborbásé 73, Tótújfalué pedig 85 fővel gyarapodott 1901 óta, az 1910 -es összeírás felmérőbiztosai mégsem 441-el, hanem csak 117 lélekkel találtak többet a négy faluban, mint a korábbi alkalommal.

9 Magyarán szólva, egy évtized leforgása alatt 324 lakos állt odébb és keresett magának máshol boldogulást. Ez egyfelől lehetett járáson, megyén vagy országon belüli elvándorlás, hiszen a főváros és a robbanásszerűen fejlődő vidéki kereskedelmi-ipari központok népességelszívó hatásáról sem lehet megfeledkezni, de lehetett idegenbe történő kivándorlás is. Ezen utóbbi két fő iránya, a szomszédos Horvátországba (amely a Magyar Királyság részeként szintén az Osztrák-Magyar Monarchia integráns része volt.) illetve az Amerikai Egyesült Államokba irányult. Ahogyan azt Szili Ferenc kutatásai bizonyítják,

10 a Drávától délre fekvő társországba való költözés már a tizenkilencedik század nyolcvanas éveiben is erőteljesen éreztette a hatását. 1880 és 1890 között csak ebből a négy községből mintegy 28 fő kért kivándorlás céljából útlevelet. Ők a kivitt családtagokkal együtt mintegy 111 emberrel apasztották a vizsgált horvát falvak lélekszámát. A hihetetlenül kedvező horvátországi földárak, melyek a hivatalos birtokforgalmi források szerint alig az egytizedét tették ki az átlagos somogyi értékeknek, valamint a meglévő nyelvi - etnikai - kulturális azonosság erős csábításként hatott a dél-somogyi horvátságra. Azt természetesen botorság lenne állítani, hogy megindult volna egy a tizennyolcadik századihoz hasonló, csak azzal éppen ellenkező irányú elvándorlás vissza az „őshazába", de az kétségtelenül igaz, hogy a környék magyar többségű falvaihoz képest a járás horvát települései lényegesen nagyobb arányban bocsátottak ki emigráns rajokat. Ugyanez az erőteljesebb mobilitás figyelhető meg a horvátság körében a 19-20. század fordulóján kibontakozó, Újvilágba irányuló kivándorlás kapcsán is. Ugyancsak Szili munkáira támaszkodva

11 megállapítható, hogy míg a Barcsi járás 1900 és 1910 közötti Amerikába való kivándorlási vesztesége 941 fő volt (a járás lakosságának 2,7 %-a), addig ez az arány Lakócsán 6,8 %, Potonyban 9 Magyar Statisztikai Közlemények - Új Sorozat. 46. kötet: A magyar szent korona országainak 1901-1910. évi népmozgalma községenkint. Bp. 1913. 26-27, 36-37. 10 Szili 1991. és 1992. 11 &/7/ 1995. 166-167. 91