Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2006

Vass Oszkár: A somogyi csárdás és történeti rétegei

Vass Oszkár: A somogyi csárdás és történeti rétegei Somogyban a lassú csárdásnak ismeretes egy régi stílusjegyeket hordozó változata, a sétálós. „A lassúban régen oldalt fogtak össze, a legény jobb kezé­vel átfogta a leány derekát, a leány bal kezét pedig a legény jobb vállára tette. Előre- és visszaléptek kettőt-kettőt, közben haladtak körben, s a legény a lányt maga körül is megforgatta. " n E tánc gyökereit valahol a középkorban kell keresnünk. Az akkori vonulós páros táncformákat a 15-16. században kiegészítették a forgós karakterű páros táncok, ezzel alapot adva a ma ismert lassú friss szerkezetnek. Ezt a formát élesztették fel a polgári társastáncok is, melyekre éppen az oldalt vonulás és a páros forgás a jellemző (pl. gólya). u A friss csárdásban megjelenő motívumok arra engednek következtetni, hogy a „somogyi friss" a régi réteg forgós karakterű párosának továbbfejlődött változata, melyre jellemző volt a zárt forgás és az ebben történő fígurázás ­habár ez a mozzanat leginkább a Duna-mentére jellemző (pl. Madocsa). „A mártogatás ugyancsak egyik lényeges vonása lehetett a korábbi forgós párosnak. " A somogyi csárdásnak egyik fontos mozzanata a csalogatás. A további­akban ezt a fontos mozzanatot mutatom be Pesovár Ernő A csalogatás csárdás című tanulmánya alapján. 16 Nem másról van itt szó, mint a tánc nyelvén megfogalmazott udvarlásról. Ez a mozzanat szinte minden csárdásunkban megtalálható teljesebb és szegé­nyesebb formában. Álljon itt egy nagykállói teljesebb változat leírása: „Férfi és nő egymástól távol állva kezdi a táncot, majd a férfi a nőhöz közeledik, de az eltáncol előle. Válaszként a férfi is elfordul, majd ismét párja felé indul. Most azonban a férfi gondolja meg magát s mielőtt a nőhöz érne, ismét irányt változtatva hirtelen eltávolodik. A nő is elfordul, egymásnak hátat fordítva táncolnak, majd a férfi közeledik és zárt összefogódzású páros forgás­sal zárják a csalogatást. Ezután ismét elválnak egymástól, a nő megfenyegeti a férfit, mire az ölelésre tárt karral párjához táncol. Mielőtt azonban a férfi átölelné, a nő egy fordulattal kisiklik az ölelésből, erre a férfi is hátat fordít, s úgy távolodik. Ismét egymás felé fordulnak, egymáshoz táncolnak, és páros for­gótjárnak stb. " Andrásfalvy Bertalan - Uradalmi cselédek és pásztorok tánchagyománya Tolna és Somogy megyében. Tánctudományi Tanulmányok 1958. 89-94, Pesovár 1978. 118. u Pesovár 1978. 15 Vő. 119. 16 Pesovár 1967. 17 Uő. 115. 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom