Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2006
Dr. Kéri Nagy Béla: Kulákdeportálás és következményei Drávaszentesen
Dr. Kéri Nagy Béla: Kulákdeportálás és következményei Drávaszentesen jelentkezniük. Akkor derült ki, hogy az Árkus-tanyára érkezésük óta senki sem gondoskodott a bejelentkezésükről. Ezért utólag be kellett jelentkezniük ahhoz, hogy most kijelentkezhessenek. Miután Géza dolgavégeztével visszaérkezett a rendőrségtől a táborba, szüleivel gyorsan összecsomagolták kevéske holmijukat, a hazulról küldött vagy vásárolt ruhaneműket, élelmet, és lovaskocsival indultak az ohati állomásra. Gondolatuk már otthonuk környékén járt, s talán az elmúlt három év keserve is kipárolgott sebzett leikükből. A vonatjegyeket is saját kis pénzükből kellett megvásárolniuk. Közvetlenül az indulás előtt közölte velük az egyik kísérő rendőr, hogy Drávaszentesen, Barcson és környékén nem telepedhetnek le, a határsáv miatt nem mehetnek haza. Ezért pécsi rokonuk, Paragi János és családja fogadta be a továbbra is „száműzetésben" maradt családot. A hortobágyi deportáltak közül többen átélték e szomorú „utó-internálást", mivel a párt és a belügyi szervek sztálinistáinak ellenállásán megtört az „új szakasz" lendülete. Emiatt a kormányprogram is csak félig valósulhatott meg. Az új kormánytól ezért a kitelepítettek hiába várták hazatérésük engedélyezését, az elvett vagyonuk visszaadását, a határsáv megszüntetését. Hazatérésüket akadályozta az is, hogy az internáláskor megüresedett házak, berendezési tárgyak, ingatlanok felhasználására vonatkozóan a Belügyminisztérium Helyi Tanácsok Főosztályának engedélyével az érintett községek tanácsai önhatalmúlag rendelkezhettek. 15 Gézáék drávaszentesi házának ajtajait, ablakait a helyi tanács kérésére a rendőrség lepecsételte. A konyha kis szellőzőablakát azonban nyitva felejtették. Paragi Katalin, Géza legkisebb unokahúga, aki drávaszentesi nagyszüleinél vendégeskedett, kislányként átbújt a szűk ablaknyíláson, és a szobából kihozta a sebtében összeszedett fontosabb iratokat, fényképeket és egyéb holmikat. A házat a helyi tanács kiutalta a falu akkori párttitkárának, Kis Márton Józsefnek, aki családjával hamarosan be is költözött. Bár évek múltán a párttitkárék eltávoztak a faluból, a ház berendezésének, bútorzatának jelentős része már hiányzott, a megmaradottak pedig használhatatlan állapotban voltak. Géza és édesapja „a múltjuk miatt" Pécsett és környékén nehezen jutottak munkalehetőséghez. Végül Gézának falubeli társa, Török Kovács Imre révén sikerült a Sörgyárban segédmunkásként elhelyezkednie. A szülőfalujából való kitiltását lelkileg nehezen viselte el. A határsáv és a kitiltás ellenére mindenáron haza akart menni, meglátogatni beteg és idős nagyszüleit, rokonait, barátait. Ezért megkérte Pécsett dolgozó sofőr barátját, a Bakházáról származó Kovács Imrét, hogy egyik barcsi fuvarja során rejtse el a teherautó platóján. Az út nem MOL. Belügyminisztérium Helyi Tanácsok Főosztályának 00267/1950. sz. rendelete 136
