Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2005

Ander Balázs: Szulok mezőgazdasága és agrártársadalma a 19-20. század fordulóján a barcsi járás statisztikai adatainak tükrében

Ander Balázs: Szulok mezőgazdasága és agrártársadalma a 19-20. századfordulóján speciális ismeretekkel felvértezett szuloki gazdák ugyanakkora területen, dohányt termesztve, elfogadható életnívót tudtak maguknak teremteni. A birtok egybentartását segítette a hagyományos germán törzsöröklés rendszere, amelynek értelmében a családi vagyont mindig csak egy gyermek örökölte. A környező magyar lakosság szokásaival szemben, ahol az egyenlő örökösödés elve dívott, így nem kellett attól tartani, hogy a föld - akár egy-két generációnyi időn belül - felaprózódik és megélhetésre elégtelen töredékparcellává válik. A szüleitől a telket öröklő fiú testvérei ottmaradtak fivérük mellett szolgálni vagy - valamilyen iparos szakmát kitanulva - elvándoroltak. Az efféle társadalmi mobilitás lappanghat a falu természetes és tényleges szaporodása közötti nagy eltérésben is. Az mindenesetre tény, hogy a feleslegessé váltak lemorzsolódásával a családi üzem nem aprózódott el. Egy olyan nyomorgó nincstelenekkel teli agrármegyében, mint Somogy, kifejezetten kedvezőnek mondható a szuloki kisgazdák magas száma, nem is beszélve arról, hogy a községben - családtagokkal együtt - több száz fős falusi iparos, kereskedő és közszolgálattal foglalkozó réteg is élt. Hogy csak a legfontosabbakat említsük: 6 kovács, 4 gépgyártó, 11 szabó, 14 cipész, 14 élelmiszeriparban tevékenykedő molnár - pl. Mayer István gőzmalom-tulajdonos, hentes és pék valamint 11 kőműves és ács. Az, hogy a falu megengedhette magának egy ilyen széles, nem mezőgazdaságból élő társadalmi csoport eltartását, mindennéljobb fokmérője a közösség viszonylagos gazdagságának és prosperitásának. Ugyanerről tanúskodik a község építményeinek külleme, minősége is, hiszen 1900-ban Szulok 232 lakóházából már egyetlen egy sem volt tisztán vályogviskó, mert már legalább az alapzatuk kőből vagy téglából rakott volt. Ezzel szemben a Barcsi járásban található 3995 ház 44 %-a továbbra is vályogból vagy sárból épült, kőalapzat nélküli építmény volt. (Noha ez a mutató járási szinten tíz év alatt, 1910-re számottevően csökkenve, 32,3 %-ra javult.) Hasonló tendencia vázolható fel a lakóházak tetőzetéről is. Szulokban 1910-re időközben 265-re nőtt az épületek száma és ezek közül 195 házra (73,6 %) a jobb anyagi lehetőségeket feltételező cserép-pala vagy zsindely tetőzet került, megelőzve a járásra jellemző 68,5 %-os értéket. (Amelyet nagyban módosított a városiasodott Barcs jobb számadata is.) a lakosság jobb anyagi körülményeinek hála, Szulokban csak a legkirívóbb esetekben találkozni azzal a szegénységgel, ami az elmaradott, uradalmas Somogy megyében máshol megszokott képnek volt tekinthető. A számos helyen általános nyomor kirívó példáját közli Tóth Tibor

54 Forrásai szerint Tóth 1977. 329. 73