Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2005

Ander Balázs: Szulok mezőgazdasága és agrártársadalma a 19-20. század fordulóján a barcsi járás statisztikai adatainak tükrében

Ander Balázs: Szulok mezőgazdasága és agrártársadalma a 19-20. századfordulóján Összességében az 1000 kh-n felüli birtokok között ismét nem lehet különbséget tenni kezelésük szerint az állattartás szempontjából. A nagybérletek 13540 kh-s szántóföld-rét-legelő területén 3493,4 db, míg a sajátkezelésün 22316 kh-n 5770,9 db számosállatot tartottak. Ez pedig mindkét esetben 0,26 szá/kh-nak felelt meg. Tehát 1000 kh felett a csoportok átlagában egyformán alacsony intenzitású állattenyésztésről lehet beszélni járásunkban. Együttesen rossznak nevezhető a 100-1000 kh közötti haszonbérletek állattartása is, mert 4036 kh-jukon csak 544,6 számosállatot tartottak (0,13 szá/kh), Homokszentgyörgyöt nem számítva, ahol a községi földön egyetlen szarvasmarha legelészett, a három sajátkezelésű középbirtok átlaga 0,39 szá/kh-t elérve az összesített megyei szinten állt (1216 kh - 473,2 számosállat). A 100 kh alatti gazdaságok szemügyre vételével nyert eredmények fontos alaptézisek megállapításait fogják alátámasztani. A kisbirtokok 19774,5 kh-nyi területére 34394 számosállatot véve ugyanis az imponáló 0,57 szá/kh-t kaphatjuk. Tehát az egységnyi területre jutó paraszti állatállomány többszörösen felülmúlja az uradalmakét, így hatékonyságuk jóval nagyobbnak mondható. Bár Szulok állattartása (amit, ismétlem, nem másik falvakkal, hanem a 100 kh alatti kisgazdaságokra vonatkozó összesített adatokkal érdemes összevetni, mert Szulok tisztán csak kisgazdaságokkal rendelkezett és 100 kh feletti ún. úribirtok nem volt a falu határai között) némileg más képet mutatott. Eszerint itt, a 3608 szántó-rét-legelő területre mindössze 1543,2 számosállat jutott, ami 0,43 szá/kh-s eredményével csupán háromnegyede a járási kisbirtokok átlagának. Nagy általánosságban elmondható, hogy a tárgyalt időszakban az állati termékek ára -szemben a gabonáéval- mindvégig emelkedő tendenciát mutatott. Mindaz a változás, amely az első világháborút megelőző két és fél évtized alatt az állattenyésztésben végbement szemléletesen bizonyítja a gazdák alkalmazkodóképességét. Az igazi előrelépés nem is a lakossághoz viszonyított állatsűrűség növekedésében, hanem az állattenyésztés szerkezetének megváltozásában érhető tetten. Mindazonáltal a fejlődést komolyan behatárolta, hogy hazánkban a szántóföldi takarmánynövények az ideálisnál jóval kisebb vetésterületen termettek. A szakirodalom által általánosan elfogadott tény, hogy a gabonatermelés összességében csak a nagyüzemekben volt igazán gazdaságos, de a juhtenyésztést leszámítva az állattartás terén egyértelműen a 100 kat. h. alatti parasztgazdaságoké volt a döntő szerep. Ennek a nagyjából 1870-ig visszanyúló gyökerekkel rendelkező jelenségnek a magyarázata a következőképpen foglalható össze. A jobbágyfelszabadítás után elméletileg meglevő, a parasztság részére rendelkezésre álló három gazdálkodási módozatról hamar kiderült, hogy közülük széles tömegek számára csak egy 54