Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2005
Mészáros Ádám: Németek betelepülése Barcsra 1770 és 1828 között
Mészáros Ádám: Németek betelepülése Barcsra 1770 és 1828 között A dohánytermesztés Már az 1750-es szuloki telepítési szerződés is említi a dohánytermesztést, mint a betelepülők számára ajánlott, kedvezményezett és dézsmamentesen folytatható tevékenységet. A „Tabak" - ahogy a németek nevezték - rövidesen meghonosodott, és nem csak Szulokban, hanem a Barcsra átköltözött családok közt is a megélhetés egyik fő forrása lett. A dohány alapjául szolgáló dél-amerikai növény - latinul Nicotiana - a 16. században portugál, spanyol és angol közvetítéssel terjedt el Európában. Egyik oldalról a vélt vagy valós tisztító, gond- és éhségűző hatása miatt terjesztették, a másik oldalról a füst szívásának káros hatásai valamint a pöfékelés szokatlan mivolta végett folyamatos tiltás és üldözés övezte. Mindennek ellenére a 17. század végére az egész kontinensen meghonosodott. Hazánkban meglehetősen egyenetlen és szórványos volt a dohány termesztésével foglalkozó közösségek elhelyezkedése. Ennek egyik oka az volt, hogy a dohány jobb minőségű talajt és melegebb éghajlatot kívánt, másrészt gondos és sokirányú emberi munkát is követelt. A gondosabb művelést igénylő dohány tehát nem illett bele a kötött, jobbágyi termelésmódba, és emellett a termesztéséhez szükséges műveletek is sok helyütt ismeretlenek voltak a földművesek körében. A 18. század elején, a hosszan elnyúló háborús időszak után főleg Vas, Zala, Tolna, Heves, Nógrád és Szatmár vármegyék területén találunk nagyobb kiterjedésű jobbágyi dohányültetvényeket. 23 A jobbágyi szolgáltatások növekvő tehertétele miatt az 1720-as évek végére sok helyütt felhagytak a dohánytermesztéssel. A jobbágyság csak ott tudta folytatni a termesztést, ahol a birtokos földesúr által megszabott szolgáltatási kötelezettségek enyhébbek voltak vagy lazábban érvényesültek. A 18. század közepére jelentősen megváltozott a dohánytermesztésből élők társadalmi tagolódása. A rendkívül munka- és időigényes tevékenység művelői többnyire a kiváltságos csoportok voltak. Az úrbéres jobbágyságnál kedvezőbb helyzetben lévő, szabadabb helyzetű rétegek, így a kontraktualista és taxalista jobbágyok 24 valamint az egytelkes és taksás vidéki kisnemesseg köreiben nyílt leginkább lehetőség a dohánytermesztés folytatására. Sok helyen termesztettek dohányt a hajdútelepek lakói is, akiket a szűkebb telkek ösztönöztek földjeik intenzívebb kihasználására és a kertszerü müvelésre. Sok dohánytermelő került ki a zsellérség soraiból is. Ennek oka egyrészt abban rejlik, hogy a földdel nem n Takács 1964. 14-15. 24 Szerződéses jobbágyok, akik egy meghatározott pénzösszeggel, és nem jobbágyi szolgálatokkal tartoznak a földesúrnak. 23
