Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2005

Banicz László: 20. századi kálvária – a német kisebbség kitelepítésének politikai háttere

Banicz László: 20. századi kálvária - A német kisebbség kitelepítésének politikai háttere Somogy megyében az 1941-es népszámláláskor 15650 fő vallotta magát német anyanyelvűnek. A megye 151 településéből az 1948 tavaszán kezdődő kitelepítés végül 31-ben összesen 4999 személyt érintett. 52 A kitelepítettek Németország szovjet megszállási övezetébe kerültek. A mentesített német nemzetiségűek elleni adminisztratív fellépés azonban még nem ért véget. A végleges vagyonjogi rendezésre 1948. február 11-én a kormány egy rendeletet bocsátott ki. Ennek alapján a német nemzetiségüektől minimálisan 31.000 kh föld szállt át az államra. Az eljárás a színmagyar községeket is érintette, mivel a svábok sok ilyen településen is rendelkeztek földtulajdonnal. Az elkobzás 2306 házas belsőséget érintett a megyében, mely a Földbirtokrendező Alap tulajdonába került. Az országból 1566 belső telepest 34, míg a 955 felvidéki családot 53 településen helyezték el a hatóságok. Ez a barcsi járás négy, német nemzetiségek által is lakott településére lebontva: 53 1. Barcs 2. Homokszentgyörgy 3. Istvándi 4. Szulok A járást mintegy 460 német (sváb) hagyta el 1944 és 1948 között. 1944 decemberében 80-85 fő még önként indult el vonaton nyugatra. A steiermarki Deutschlandsbergbe érkező barcsi svábokat az angolok több mint egy esztendő után a kapfenbergi gyűjtőtáborba szállították. Innen 1946 augusztusában kerültek Sinsheimbe, többségük itt is talált új otthonra. A később kitelepített 379 fő Drezda és Heidenau környékére került. 54 A magyarországi német nemzetiség kitelepítése 1948. június 15-én fejeződött be. Az 1948-ban kitelepítettek otthonaiba elsősorban a Felvidékről érkező Azóta számos községet a szomszédos megyékhez csatoltak. Bognár 1991. 226-235. Werkmann György (született 1931-ben Barcson) sinsheimi lakos közlése után. 106 Német anyanyelvűek száma 1941. I. sz. névjegyzék II. sz. névjegyzék III. sz. névjegyzék IV. sz. névjegyzék V. sz. névjegyzék Névj.-ben szerepel Összesen Kitelepítettek Elkob. Házas belsőségek sz. Hazai telepes Felvidéki telepes J«i 860 188 9 315 4 126 642 194 93 16 54 2. 22 ­7 10 3 7 27 ­2 ­­3. 12 ­­7 ­2 9 ­1 ­­4. 1235 243 11 165 4 607 1030 185 129 77 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom