Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2004

Banicz László: Kisvárosi történet – Barcs 25 éve

Banicz László: Kisvárosi történet - Barcs 25 éve Költségvetését a Minisztertanács, majd az Országgyűlés döntése alapján a megyei tanács a 15/1987./VI.16./ sz. határozatával jelentősen korlátozta. Az 1987-es állami támogatásból 2,929 millió Ft-ot zároltak. Ezt a jelentős összeget csak részben lehe­tett levezetni a tartalékok és a fejlesztési előirányzatok csökkentésével. A tartalék a vállalati befizetések elmaradása miatt kieső összeg kompenzálására kellett, míg a fejlesztésekből nem lehet elhagyni semmit. A zárolt összeg 1/3-mad részét az intéz­ményeknek kellett kigazdálkodni. Az I. sz. általános iskolától pl. 127, a szakközépis­kolától 180, az egészségügyi intézményektől 160 ezer Ft-ot kellett megvonni. A fej­lesztési előirányzatból kivették a kazettás szennyvíztelep 600 ezer Ft-ját és a tartalé­kot is 1,379 millió forinttal csökkentették. 1 Voltak azonban olyan beruházások melyeket nem lehetett tovább halogatni, például a gimnázium tornatermének építé­sét már ebben az évben el kellett kezdeni, mivel a megye csak ebben az esetben fizet­te ki a teljes céltámogatást. A drávaszentesi és somogytarnócai városrészben pedig enyhén szólva elégedetlenek voltak az emberek az alapvető szolgáltatások hiánya miatt. Somogytarnócán - igaz átadták az új ABC-t és megkezdték a gáz bevezetését is - többen úgy vélik, hogy jobb lenne a helyzet, ha a település ismét önállóvá válna. Ezek a vélemények egyértelműen jelezték, hogy javítani kell a peremterületek inf­rastruktúráját, például be kellett fejezni a drávaszentesi vízhálózat kiépítését. A gaz­dasági megszorítások ellenére a kiemelt fejlesztéseket többé-kevésbé sikerült teljesí­teni, sőt, az év végére már annyira stabilizálódott a város költségvetése, hogy a VB. a december 10-én tartott ülésén 4,802 millió forintnyi pótelőirányzatot engedélyezett a felügyelete alá tartozó intézmények részére. Ebben szerepelt többek között hangle­mez kiadása, Barcs János verseskötete, tüdőszűrő műszer vásárlása és a BSC részére nyújtott támogatás. 2 Az 1988-as esztendőre 91,592 millió forint állami támogatással számolhattak a város vezetői, ez azt jelentette, hogy a forrásoldal - legalább is részben - biztosított volt. Pótlólagos forrásként felmerült egy újabb hitel felvételének a lehetősége is, ez viszont azt jelentette volna, hogy a VII. ötéves terv első három évében hiteltörlesz­tésre kellett volna fordítani a forrásokat. A szakemberek úgy vélték, hogy a város 65 millió forintos hiteltartozása a felső határt jelenteti. A város új tanácselnöke, Feigli Ferenc nem volt könnyű helyzetben. 3 Erre az évre olyan kiemelt beruházásokat jelöl­tek meg, mint a szociális gondozási központ és 8 állami bérlakás felépítése vagy épí­tési telkek kialakítása és postai fejlesztés. További jelentős kiadást jelentett a ­szakember-letelepítéshez - elengedhetetlen lakásépítési és vásárlási támogatás. Egy 15-25 millió forint közötti kötvény kibocsátással megvalósíthatónak tartották a II. sz. általános iskola magastetős beépítését, az öltöző és lelátó befejezését a szabad­1 Barcs Város Tanácsa VB. jk. 1987. júli. 16. Barcs Város Önkormányzatának irattára 2 Barcs Város Tanácsa VB. jk. 1987. dec. 10. Barcs Város Önkormányzatának irattára 3 1988. jan. 1-ével Dr. Németh Jenő a városi pártbizottság első titkára lett. A megüresedett a tanácselnöki posztra. A tanácstagok 36 szavazattal - egy ellenszavazat mellett - Feigli Ferencet választották meg tanácselnöknek március 1-i hatállyal. 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom